Ajándék

EXO; kray

(Ezt a történetet le fordítottam a hibákért meg bocsánat.)

Kulcs zörgött az ajtóban, aztán elfordult a kilincs. Wu Fan lépett be; mostanáig az irodában volt, és pár adag kávé segítségével mára befejezte a tárgyalások sorozatát követő papírmunkát. A tény, hogy karácsonykor neki dolgoznia kellett nem rázta meg nagyon: mikor aláírta a szerződését előre látta, mi vár rá a vállalatnál, és milyen felelősséget ró rá a vezető szerepkör. Ez azonban nem tudta meggátolni a fáradtságot, ami egyre kínzóbban kúszott fel a tagjaiban, lelassítva mozdulatait. Felakasztotta télikabátját a helyére, táskáját egy székre ejtette, majd Yixing és Luhan közös szobája felé indult a napi jóéjt-csókjáért. Akármilyen zavarba ejtő, vagy kínosan romantikus szokás volt is, nem tudott elaludni anélkül, hogy ne gyönyörködött volna pár percig szerelme alvó arcában.

A nappalin átvágva futólag a karácsonyfájukra pillantott; a srácok kitettek magukért, ami a kis fa túldíszítését illeti, a világítást pedig bekapcsolva hagyták éjszakára, így a szoba árnyalata lassan váltakozott a piros és a kék között. Már épp tovább lépett volna, mikor rájött hogy valami nem stimmel: a fa alatt Yixing ült egy pokrócba bugyolálva, és egyenletes légzését tekintve mélyen aludt.

Wu Fan oldalra döntött fejjel figyelte egy ideig a fiút, próbált rájönni, hogy ugyan mi késztette arra hogy itt várja meg őt. Kétsége sem volt, hogy rá várt, és ez az észrevétel megmelengette a szívét. Egy félmosollyal az arcán hajolt közelebb, hogy meglepődve vegyen észre a fiatalabb nyakán egy vörös masnis szaténszalagot, amire cérnával fűzve egy fehér cetli volt aggasztva.
Lay álmában megmozdult; a pléd lejjebb csúszott rajta, felfedve csupasz vállát. Wu Fannak erős gyanúja támadt, hogy a fiatalabb nem visel semmit a takaró alatt.
„Íme az ajándékod, Duizhang! Nem szeretnék felébredni az éjszaka közepén, úgyhogy kérlek legyetek tekintettel a csapattársaitokra. Boldog Karácsonyt: Luhan”

Wu Fan összeráncolt a szemöldökét, ahogy elengedte a cetlit. Tökéletesen el tudta képzelni a jelenetet, ahogy Luhan, piszkos fantáziáját követve biztosítja legjobb barátját, hogy ő, Wu Fan mennyi re fog örülni neki, ha így találja meg a fa alatt. Nem mintha nem örült volna neki; ahogy véletlenül egy pillanatra hagyta magát elkalandozni, máris változatosabbnál változatosabb képek villantak fel az agyában, ahogy eltölthették volna az estét, ahelyett, hogy késő éjjelig dolgozott. Kis bűntudattal rázta meg a fejét, hogy visszazökkenjen a jelenbe. Nem az ő hibája volt, hogy nem tudott előbb jönni, de tekintettel Yixing egészségi állapotára, a fiú akár fel is fázhatott volna, ha itt kell töltenie az éjszakát. Ezért további álmodozás helyett az a karjaiba vette Yixinget plédestől, és a saját szobája felé vette az irányt.

Ahogy óvatosan lefektette az ágyára, Yixing összerándult, és felnyögött.
– Ne menj el – kapott Wu Fan keze után. Az idősebb nem tudta eldönteni, hogy ébren van-e vagy csak álmában beszél, de kellemes érzés öntötte el a fiú önkéntelen reakciója miatt.
– Eszembe sem volt elmenni; szerinted kitúrhatsz a saját ágyamból? – suttogta vigyorogva.
Yixing elmosolyodott, és résnyire nyitotta az egyik szemét.
– Örülök hogy végül hazaértél.

Másnap szerencsére senkinek nem kellett korán kelnie – kaptak egy szabadnapot az ünnepre való tekintettel – így mikor késő délelőtt Wu Fan kócos hajjal és kómás arccal kitámolygott a szobájából, a többieket a házban találta, lustán elnyúlva a kanapén, vagy épp a földön.
– Nem hallottam mikor megkaptad az ajándékod, Duizhang, ez azt jelenti hogy nem tetszett, vagy sikerült végre lejjebb vennetek a hangerőt?
Nem meglepő módon Luhan volt az egyetlen, aki pörgött, hangja egész közelről ütötte meg Wu Fan fülét, ahogy az idősebb elment mellette. A biztonság kedvéért vigyorogva hátranézett, hogy lássa, a másik egyáltalán értette-e amit mondott neki, vagy még túl reggel van számára.
Ahogy azonban Wu Fan tudatáig eljutott az élcelődő mondat, máris éberebb lett. Keze épp elég hosszú volt, hogy különösebb erőfeszítés nélkül pusztán okító célzattal meglegyintse Luhan üstökét.
– Idióta.
– Aú, hogy beszélhetsz így a hyungoddal! – feleselt a bántalmazott, holott egyértelműen alig érezte az ütést. – Nem tettem semmi rosszat – nyavalygott, megdörzsölve a fejét.
– Fel is fázhatott volna.
Luhan felhúzta az egyik szemöldökét.
– Szerintem te csak zavarban vagy, hogy valójában azt kaptad, amire vágytál.
– Nincs miért zavarban lennem. Mindössze felettébb bosszantó érzés, hogy valaki más emberek magánéletébe avatkozik – felelte Wu Fan hűvös hangon.
Luhan arcára visszakúszott a kaján vigyor.
– Azt hittem azért azzal tisztában vagy, hogy nem az én ötletem volt. Én csak az alibi vagyok.
Yixing ebben a pillanatban tűnt fel a nappaliban, alsónadrágban, és egy túlméretezett pólóban; a küszöbön megállt, és hatalmasat nyújtózott. A két fiú tisztán hallotta ahogy végigropog a gerince.
Wu Fan szemei tágabbra nyíltak, ahogy a dolgok körvonalazódtak a fejében.
– Zhang Yixing, beszédem van veled.
Yixing kissé meglepődve, bár cseppet sem ellenkezve vette tudomásul, hogy még ki se lépett igazán a hálóból, párja máris magukra zárja az ajtót.

A leader szobájából éles csattanás hallatszott, aztán csend, és elfojtott káromkodás. Jongdae felkapta a fejét a könyvéből, amit a nappali padlóján fekve olvasott, és párat pislogva az ajtóra bámult.
– Szerinted mi történik? Eddig még nem törtek össze semmit.
Luhan megeresztett egy kuncogást mielőtt válaszolt.
– Azt hiszem Duizhang rájött, hogy Zhang Yixing nem is annyira szende és szemérmes, mint aminek mutatja magát.