Life Goes On (One Shot) - SeKai

Miért kell Sehun-nak mindig zavarba hoznia? Mondjuk lehet nem tud róla, nem szándékosan teszi, lehet ez nála megszokott. De engem igen is zavar, hogy ha valaki nagyon közel hajol hozzám vagy ha a kezemet fogdosák! Habár nem tudom, hogy ez kinél normális. Már megint ezen gondolkodók, pedig Hyung tőlem kérdezet valamit Luhan  telefonjára mutogatva.
- Ne haragugy Hyung, mit kérdeztél? - kérdeztem és közben az egyik lábamról a másikra helyeztem test súlyom.
- Nem tudod Luhan kódját? - nézet rám MinSeok hyung reménykedve.
- Nem, még nem volt időnk ChanYeol-lal kitalálni. - már meg sem kérdezem, hogy miért érdekli annyira, szeretik egymást szivatni.
- Én tudom. - termet mögöttem Sehun a semmiből, majd hátulról átölelve elvete MinSeok-tól a telefont. Még levegőt venni is elfelejtettem, éreztem ahogy orcám egyre pirosabb lesz. - Ezek szerint meg változtatta, de várjunk csak... - mig gondolkodott a fejét a válamra döntöte, éreztem a leheletét a válamnak csapódni, a hideg futkosot hátamon. Aish, miért csinálja ezt? Pár másodperc múlva fel egyenesedett és meg próbált megint be írni valamit. A hátam a melkasának feszült. Átkozom azt az embert... aki azt akarta, hogy Sehun magasabb legyen nálam pár centivel. Amikor végre eltalálta a kódot mosolyogva nyújtotta oda a telefont Hyung-nak, aki egy gyors köszi után már ott sem volt. El akartam indulni a konyhában, de amikor egy picit megmozdultam Sehun körém fonta karjait. Most... mit csinál, miért nem mehettek el? Aigo, mit csináljak? Ha megszólalók, biztos, hogy elkezdek dadogni, de ha meg fordulok akkor meg látthatja milyen zavarba vagyok...
Olyan gyorsan dobog a szivem és mint, ha levegőt is alig kapnék.
- Nem akarsz filmet nézni? - kérdezte a fülemhez hajolva, amitől megint kirázott a hideg. Aish, miért akar velem filmet nézni? Ott vannak a többiek, akor meg miért mindig engem talál meg?
- De.- nyögtem ki végül. Mi mást mondhattam volna? Miért csinálja ezt? Van egy olyan érzésem, hogy ezt a kérdést elég sokszor fogom felteni magamnak. Mint ha tudná, hogy a jelenléte valamilyen furcsa érzést vált ki belőlem. Biztos élvezi... Nem mondot semmit csak megfogta a kezem és a nappali felé kezdett húzni. Aish, érzem hogy még mindig piros az arcom. Be érve a hatalmas helyiségben észrevettem, hogy a kanapén már csak egy hely maradt üresen. Hunnie le hupant az utolsó szabad helyre, én meg bele törődve sorsomba akartam le ülni a földre, azonban Sehun meg fogta a derekam hátulról, bele ültetve ölébe. A hasamnál össze fűzte karjait és mint ha ez mind természetes lett volna nézte a filmet. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mit nézünk.Túlságosan is zavarba vagyok Sehun közelségétől. Olyan zavarba vagyok, (szerintem) mint még soha, de csak biztos azért, mert fáradt vagyok... Igen biztos.
Ugy érzem mindjárt el alszom, hátra döltem Sehun-ra és meg fogtam a kezét kényelmesebb helyzetet teremtve magamnak.Be hunytam a  szemem és még éreztem, ahogy Hunnie rá teszi a fejem bubjára az állát és a hajamat birizgálja. Majd teljes sötétség.

~Az ablakon be áradó fény, egyenesen az arcomba világított. Remek, nincs el húzva a fügöny, óvatosan kinyitottam pilláim, de gyorsan a kezemet az arcom elé kaptam az erős fény miatt. Nagy nehezen fel keltem a kanapéról, majd körbe néztem... Érdekes, sehol senki. Pedig úgy emlékszem, hogy Sehun-on aludtam, lehet itt hagyot. Miért lettem hirtelen ilyen szomorú? Mi ez az érzés a melkasomban? Olyan szorító, mint ha a levegőm teljesen el fogyot volna a tüdömből és nem engednének oxigénhez  jutni. Ugy érzem mindjárt meg fuladok...Kiabálni szeretem volna YiXing hyung-nak, hogy segítsen vagy csináljon valamit, de a torkomat egy árva betű sem hagyta el. Hirtelen rámjöt a köhögő roham, nem birtam abba hagyni. Meg próbáltam ki támolyogni a konyhába egy pohár vizért, de amikor a konyhába értem, az erős fény helyett, a korom sötétség fogadott. Olyan sötét volt, hogy az orrom hegyéig se láttam. Mi történik itt? Miért lett hirtelen sötét és hol vannak a többiek?
A szorító érzés a melkasomban, még jobban fel erősödött. Nagyon féltem... Hol vannak a többiek, miért csinálják ezt velem?
Biztos... csak szórakoznak velem. Biztos... pár perc múlva előugranak. Biztos...hogy nem tenék ezt velem.
Biztos... biztos...hogy nem hagynának egyedül.
Éreztem, hogy egy könnycsepp végig gurul az arcomon, szépen lassan a földre esve. Halkan zokogtam a konyha padlóján, teljesen egyedül éreztem magam.~

- JongIn, kelj fel. Ez csak egy álom. - hallottam, hogy Sehun a fülembe sutogja a nyugatató szavakat. Hirtelen ki patantak szemeim és riadtam néztem Sehun-ra. Sehun? Csak egy álom volt? Ezek szerint nem hagytak itt a többiek? Olyan boldog vagyok, hogy nem teték ezt velem.
Körbe néztem, sehol senki egyedül én és Sehun vagyunk a nappaliba. Én Sehun melkasán fekszem, ő meg a tincseimel játszadozik. Olyan közel van hozzám, a lábunk teljesen össze vannak tekeredve és még, itt ölelget. Remélem Hunnie nem hallja meg, hogy milyen gyorsan ver a szívem, majd nem minden porcikánk össze ér. Baszus, miért vagyok mindig zavarban?
- Meleged van? Olyan piros az arcod. - kérdezte mosolyogva, én meg ha lehet még jobban el pirultam.
- Nem. - vágtam rá túl gyorsan majd inkább át ölelve őt probáltam el tűni a polójában, mire Hunnie kuncogva bele turt barna hajkoronámba. - Mi olyan vicces?
- Semmi, csak olyan aranyos vagy. - teljesen meglepődtem ki jelentésén. Azt mondta, hogy aranyos vagyok? Ő mondta? Uh, megint gyorsabban ver a szívem. Nem mondtam neki semmit, inkább tovább feküdtem rajta, csak mert olyan jól esett.

Nem tudom meddig lehetünk igy, de szerintem egy óra biztos el telhettet, csak arra lettem figyelmes, hogy valaki le ül az egyik kanapéra. El dönteni nem tudtam, hogy ki lehet, mert nem akartam ki nyitni a szemem.
- Mi lenne, ha nem itt fogdosnád szegény gyereket? - kérdezte ChanYeol hyung. Miért ilyen Hyung hang hordozása?
- Mi lenne, ha be fognád a pofád? - kérdezte Sehun tele gúnnyal a hangjában. Mindig így beszéltek egymással? De hát miért? Én eddig soha nem vettem észre. Inkább tovább hallgattam őket, hát ha meg tudok valamit. Tudom nem szép dolog, de ők hiték azt, hogy alszom, nem én.
- Miért sajátitod ki? Azért mert te annyira akarod, hogy a tiéd legyen, atól nem biztos, hogy ő szeret téged. - miről beszél ChanYeol hyung? Ki sajátítani?
- Ez nem a te dolgod, Ő csak is az enyém. - sziszegte Sehun és éreztem ahogyan meg feszülnek izmai, ez által erősebben szorítva magához.
- Ha te ettől jobban alszol, engem nem érdekel. De remélem tudod, hogy bármikor el tudom tőled venni. -  nevetve ment ki Hyung a nappaliból. Aish, én ezeket komolyan nem értem. Most miről beszéltek?
- Vacsora! - kiabált KyungSoo hyung a konyhából.

                       ***
Miután meg vacsoráztunk sorban mentünk el fürdeni. Én már szerencsére végeztem csak le rohantam a konyhába inni míg Sehun fürdik, úgysem szeretek egyedül aludni. Meg nyitottam a csapot hagy folyón belőle a víz, hát ha hidegebb lesz. Le vettem egy poharat a polcról, majd amikor tele engedtem a hideg vizzel el zártam a csapot. Hirtelen valaki neki nyomot a csapnak, annyira meg ijedtem, hogy sikitottam egy picit. Gyorsan meg fordultam hát ha a mögötem lévő, lesz olyan kedves és arébb áll. ChanYeol hyung állt velem szembe, de nem ment arébb csak mélyen a szemeimbe nézet. Mikor jött be Hyung? Miért néz igy? Olyan furán csillog a szeme, mint Sehun-nak szokott.
- Hyung, te is inni szeretnél? - kérdeztem tőle. Már majdnem rá ültem a csapra, mert zavart, hogy ilyen közel van, de Hyung csak el mosolyodott cselekvésemen. A tekintette hol a szememre, hol a számra tévedt, majd egyre közelebb hajolt.
- Én egészen mást szeretnék JongIn-ah. - hajolt a nyakamba, de a kezeit derekamra szorította, ne hogy el tudjak menni.
- Hyung, mit csinálsz? - kérdeztem kétségbe esve. El akartam hajolni, de Hyung derekamnál fogva préselt még jobban magához. Az ajkait hirtelen meg éreztem a nyakamon, majd a hideg érzéshez társult egy erős szívás is. A gerincem mentén végig szaladt egy bizonyos bizsergés, aminek hála fel nyögtem. Most komolyan Hyung ki szívta a nyakam? Ha ezt JoonMyun hyung és YiXing hyun meg tudják nekem végém.
- Szerettem, hogy ha nyögdécselsz. - sutogta a fülembe ChanYeol hyung. -Kár, hogy nem hagyhatok rajtad több nyomot. Nem akarom, hogy miattam le szidjannak.
Utoljára végig simitott az arcomon, majd ki ment a konyhából. Mi volt ez az egész? Most komolyan, itt mindenki szórakozik az érzéseimmel?

Gyorsan fel rohantam a szobámba, de amikor ki akartam nyitni az ajtot, Sehun éppen akkor jött ki a szobánkból
- JongIn, pont téged kerestelek. Csörgött a telefonod.- mosolygott rám kedvesen. Mégis mikor jött ki a fürdöből? Aish, milyen gyors. Még szerencse, hogy nem jött le a konyhába. Nem is tudom mit csináltam volna, ha meg látott volna minket Hyung-gal. Aish, ha már csak bele gondolok, hogy mi történt el vörösödöm.
- Köszönöm.- vettem el a felém nyújtott mobilom. Sehun vissza ment a szobába és le ült az ágyára. Én még  gyorsan megnéztem ki kereset, de nem volt szám ki írva, csak annyi hogy; "Privát szám". Na mindegy, ha fontos úgy is vissza hív. Be csuktam a szóba ajtaját, a telefonomat le raktam az író asztalra és be feküdtem az ágyamba. Viszont Sehun még mindig az ágya szélén ült és engem nézet.
- Van valami baj Hunnie? - kérdeztem meg, mert már furán éreztem magam, hogy egyfolytában engem figyel.
- Mit csináltál a nyakadal? - kérdezte egy kicsit dühösen. Aish, ezek szerint észre vette. Én hülye, leken hettem volna valamivel. De miért dühös?
- É-én... - dadogtam zavaromban, nem tudom mit mondjak neki. Inkább fel ültem az ágyban és a padlót fürkésztem tekintettemmel. Sehun idegesen  ide trapolt hozzám és szorosan mellém ült.
- JongIn, miért van egy lila folt a nyakadon és miért van Chanyeol illatod? - kérdezgettet, de én csak a padlót néztem. Most mit mondjak neki?
- Én nem akartam, de Chanyeol hyung nem engedett el és ki szívta a nyakam. A konyhában míg te fűrödtél, én inni szeretem volna, de Hyung utánam jött. É-én nem tudtam el szabadulni. Pedig én nem akartam ezt az egészet, esküszöm. - hadartam el gyorsan Sehun-nak. Nem is értem miért magyarázkodok neki, de úgy éreztem, hogy el kellet neki mondanom. Hisz én tényleg nem akrtam ezt az egészet. Én... nem akartam.
- Ki nyirom azt a szemetet! - morogta mérgesen. Rá emeltem a tekintettem, Hunnie ökölbe szorított kezekel meredt a semibe. Én ezt az egészet nem értem.

***
Másnap reggel fáradtan keltem ki az ágyamból, alig aludtam valamit, egész éjjel forgolódtam. Alig kaptam levegőt, mert be dugult az orrom is, a fejem az mindjárt szét robban. Aish, azt hiszem, talán igaza volt Taemin hyung-nak, hogy nem fagyit kellet volna ennem Kedden. De ha egyszer olyan finom. Nagy nehezen le ványszorogtam a konyhába ahol YiXing hyung csinálta a reggelit. Ilyen korán lenne, hogy nincs itt szinte senki?
- Jó reggelt Hyung. - ültem le az asztalhoz.
- Reggelt. - köszönt mi közben a kész rántotát rakta rá egy tányéra. - Jól érzed magad? Olyan sápadt vagy és meleg is a homlokod. - tapasztotta a kezét homlokomra.
- Nem igazán. - motyogtam.
- Csinálok teát, hátha holnapra jobban leszel. - imádom, hogy Hyung mindig ilyen velem. Elém tett egy tányér rántotát, mondva, hogy addig nem állok fel míg meg nem eszem, mert a gyógyszert is be kell vennem. Szépen lassan el fogyasztottam a reggelim, épp mentem volna ki a nappaliba csak hogy valaki, szószerint arcon talált az ajtóval. Egy ilyedt nyüszités kiséretében zuhantam a padló felé, be csukot szemmekel vártam a be csalódást, ami viszont nem történt meg, mert valaki a karomnál fogva rántott magához jó szorosan. Ki nyitottam pilláim, a tekintettem rá emeltem a megmentőmre, aki nem más, mint ChanYeol hyung volt.
- Köszönöm. - motyogtam zavartan. Hyung meg mutatta az ezer vattos mosolyát, majd el engedett. Ki eresztetem a bent tartott levegőt, majd inkább ki sétáltam a konyhából. Nem elég, hogy rosszúl vagyok,  de még Hyung is le üttot az ajtóval.
- JongIn! - kiabált utánam Hyung, megfordultam, de ekkor bele nyilalt a fájdalom a fejembe - Bocsi.
Bicentetem egyet jelezve, hogy nem gond és a fejemet fogva indultam, Yixing hyung keresésére. Az emlitett személyt a kanapén találtam meg. Már mindenki fel kelt és aki végzett az általlában míg Meneger hyung nem jön TV-ni szokott.
- Hyung, kaphatok egy fájdalom csilapitott is? - ültem le Hyung és Sehun közé.
- Miért van egy púp a homlokodon? Az előbb még nem volt. - kérdezte meg lepedten.
- Hát ki akartam jönni hozád,  csak ChanYeol hyung akkor jött be és le fejeltem az ajtót. - mosolyogtam rá.
- Hogy lehetsz ilyen béna? - ált fel hyung, majd pár perc mulva egy pirulával és egy pohár vízzel tért vissza. Be vettem a gyógyszert a poharat meg le raktam az asztalra.
- Hyung, akkor most nekem itthon kell maradnom? - kérdeztem szomorkásan, de legalább csak próba van ma.
- Hát mivel nem szeretnénk, hogy gyakorlás közben össze essél, igen. De... Sehun, te itthon maradnál vele? Mivel úgy is te vagy a párja a koreográfiában. - nézett az említette Hyung. Miért pont ő?
Aish, nem érdekel, csak aludni szeretnék.
- Persze. - mosolygott rám.

***
Mikor a Hyungok el mentek, én továbbra is a kanapén feküdtem a TV-t nézve. Sehun le hozott nekem egy pokrocott és csinált nekem egy teát. Nagyon aranyos tőle, hogy így gondoskodik rólam. Ami elég fura... de akkor is jól esik. Sehun egész végig gondoskodott rólam mig a Hyungok meg nem érkeztek, utána pedig Beakhyun hyung fel küldött, hogy aludjak legalább két órát. De mivel lázas vagyok így jött Sehun is velem.

-Sehun, fent vagy már? - kérdeztem meg felemelve fejem melkasáról. Furcsa volt, hogy most nem a saját ágyamban aludtam és, hogy nem csak egyedül. De Sehun ragaszkodott hozzá, hogy vele aludjak nehogy rosszul legyek.
-Igen. - ásitott egy hatalmasat és rám emelte álmos tekintetét - Mennyi az idő?
Egy kicsit feljebb csúsztam Sehun mellkasán, mert csak igy láttam a telefonom kijelzőjét.
-Öt óra múlt két perce - mondtam majd vissza feküdtem Sehunra, úgy nézve rá. Olyan fáradt vagyok még mindig. Hunnie a tincseimmel játszadózott, míg én árról beszéltem neki, hogy rosszúl érzem magam. Kicsit sem voltam zavarba Sehun közelségétől... Már megint kezdi. Miért szeret zavarba hozni? Aish, alig kapok levegőt a szívem pedig mindjárt ki ugrik a helyéről. Rá tekintettem az ajkaira, olyan hívogatóak. Gyorsan rá nyomtam a szám a az ővére, nem csókoltam meg inkább nevezném szájra puszinak. Mikor tudatosult bennem, hogy mit csináltam hirtelen el váltam tőle. 
-Sajnálom én... - akartam bocsánatot tettemért, de Sehun felém kerekedett és ki éhezve kapott ajkaim után, rendesen meg csókolva. Meglepeten pislogtam rá, majd hozzá hasonlóan én is behunytam a szemem. Óvatosan vissza csókoltam és a karjaimmat átfontam a nyakán, úgy húzva közelebb magamhoz. Éreztem, ahogyan végig simit nyelve hegyével az alsó ajkamon, ezzel jelezve, hogy be bocsátást szeretne kapni, habozva ugyan, de eleget tettem kérésének és le engedtem az alsó ajkam. Amikor nyelve hozzá ért az enyémhez, hirtelen erős kellemes érzést éreztem az alhasomban. Nem tudom meddig lehetünk el merülve egymásba... De nagyon jó érzés,hogy végre észre vett.
- Nem hiszem el! - sutogta a csókba, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Még utoljára lopott tőlem egy csókot és csak utána szólt a kint lévőnek, hogy szabad.
- Sehun, fent vagytok már? - nyitott be Baek hyung a szobánkba, nem válaszoltam neki, hanem inkább felültem az ágyban. - Lázas vagy még? Olyan piros az arcod...

Hyung meg mérte a lázam, de mivel még mindig magas volt be kellett vennem a lázcsilapitót.
- Baekhyun, jobban van már? - kérdezte Sehun, mikor Hyung ép távozni készült.
- Igen, de még mindig nagyon lázas, úgy, hogy maradjatok az ágyban. Még jó, hogy te most gyógyúltál meg, talán hatnak nálad még a gyógyszerek. - sóhajtott egy nagyot Hyung, majd véglegesen távozott a szobából.

Mikor kettesben maradtunk Sehun-nal, egyből magához húzott a derekamnál fogva. Olyan közel húzott magáhozz, hogy már az őlében ültem. Olyan fura... Vajon Ő is úgy tekint rám,  mint én Ő rá? Aish, már a fejem is fáj. Miért nem mond semmit, miért csak szuszog a nyakamba? Olyan zavarba ejtő, szerencse, hogy nem látja, hogy mennyire zavarba vagyok.
- Tudom, hogy el pirultál. - hallottam a hangján, hogy mosolyog, majd adott az arcomra egy puszit. Honnan tudta, ennyire ki számítható vagyok?
- Sehun! - sipitottam és közben a kezembe temetem az arcom.
- Na, most miért? - kérdezte vékony hangon, majd el húzta az arcomtól mindkét kezem. - Szeretem amikor el pirulsz.
Én csak tovább duzogtam a karjai közt.
- Sehun? - fordultam meg karjai között, hogy bele tudjak nézni gyönyörű fekete szemeibe.
- Igen, komolyan gondolok mindent. Azt akarom, hogy csak az enyém legyél, hogy ne érjen rajtam kívűl senki hozzád, hogy miattam ved szagatottan a levegőt, hogy csak rám tudj gondolni. Rád akarok gondolni mikor nem vagy velem, arra hogy mi ketten tényleg együtt vagyunk. Akarom azt, hogy minden egyes kemény gyakorlás után, együtt pihenjünk, mint a szerelmesek. Magamon akarom érezni a tekintetted minden egyes percben. - a vallomása után csak bambán pislogtam rá.  Nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy milyen szerencsés vagyok.
- Igazából csak annyit szeretem volna kérdezni, hogy nem-e unatkozol. - mondtam neki őszintén, hogy mit akartam igazából. Ez így nagyon nem lesz jó, érzem, hogy az arcom már ég. Így gyorsan át ölelve bújtam a nyakába. - De én is nagyon szeretlek.

Szerintem el aludhattam Sehun karjai közt, mert hideg ajkak nyomodtak meleg orcámoz, majd egyre többször is. Éreztem Sehun illatát, így bele bújtam melkasába és Ő erősen magához vont.
- Menünk kéne enni, utána majd aludhatsz tovább, de muszály enned valamit. Ja, és holnapra szabad napot kaptunk. - ujjait arcomra vezette így elérve, hogy a tekintettem rá emeljem. Laposakat pislogva néztem rá, de Ő csak mosolygott. Régen... amikor mindig így mosolygott rám, tudtam, hogy a mosolya mögött van valami... Most már azt is tudom, hogy mi... szerelem. Nem is tudom mikor kezdtem el epedezni utána, de akarva és akaratlanul is folyton ránéztem. A szemem sarkából lopva rá pillantottam,  s bár az ellenkezőjét fogom állítani, de úgy éreztem, hogy már akkor belezúgtam. Most is, ahogy rám néz és mosolyog, az a azokra, ami kettőnk között mindent feléget, egyszerűen kell nekem Ő, most azzonal. Miket beszélek? Agyamra ment a betegség. Mi lett velem, eddig sosem gondolkoztam ilyen dolgokon. Soha nem volt ekkora hatással rám senki, mint Ő.

Arcomról kezei le vándoroltak nyakamon keresztűl polóm alá, amikor meg éreztem hideg ujjbegyeit forró bőrömön, összerándult a gyomrom, még a levegőt is máshogy vettem. Sehun képes olyan érzéseket ki váltani belőlem, amit még én eddig sohasem éreztem. Ép hajolt volna le hozzám egy csókra, mikor JunMyeon rontott be a szobába.
- Gyertek... - akadt meg mondandójában,  én meg ilyedtem húzodtam el Sehuntól. - Enni.
Most mi lesz? Mit mondjunk neki? Aish, azt se tudom, hogy Sehun egyeltalán el-e akarta mondani a többieknek.
- Hyung... - által fel gyorsan és oda siettem hozzá. Ez nagyon ciki, már megint ég az arcom.
- Bocsi, nem akartam zavarni. - mosolygott Hyung. Eh? Én ezt már nem értem.
- Ne hülyéskedj Hyung, nem zavarsz minket, ugye JongInnie? - ölelt át Sehun hátulról, kérdésére csak bolintottam egyet. Most ezt Hyungot nem zavarja?
- Mióta vagytok együtt? - kérdezte még mindig mosolyogva.
- Ma óta. - válaszolta helyettem Sehun.
Még egy kicsit beszélgetünk, de amikor a hasam meg kordult le indultam a konyhába, hogy Xing hyungnak segítsek megteríteni.
Vacsora allat Sehun, hirtelen be jelentette, hogy együtt vagyunk és mint ha ChanYeol hyung meglepődött volna. A többieknek pedig nem volt vele gondjuk. Mondjuk ennek örültem, csak egy kicsit hirtelen ért.

Ezek után boldogan mentem fel a szobámba Sehunnal együtt. Igaz, hogy nagyon boldog voltam, de atól még fáradt és ezért hamar be is aludtam Sehun mellkasán. Le merem fogani, hogy még álmomban is vigyorogtam, habár azt már inkább mondanám vicsoritásnak. A lényeg, hogy nagyon boldog voltam.