Don't worry, Hyung (1/?)

-JongIn, kérlek.-húzta magához közelebb a barna hajú fiút. - Csak egyet.
-Nem Sehun, nem szabad.
-De, miért?- bigyesztette le ajkait a szőke hajú fiú.
-Mert...- folytatni nem tudta, mert Sehun addig húzogatta karjánál, míg nem sikerült őt beleültetnie az ölébe. - Mi...mit csinálsz?
Az alacsonyabb fiú nagyon meglepődött, hogy Sehun ilyen akaratos.
- Semmit. Miért nem adód nekem a csókod? - kérdezte Sehun már esedezve.
- Mert ez így nem helyes. - felelte pirultan a barna hajú fiú.
- Miért van mindig igazad? Miért érzem magam bűnösnek, ha meg csókollak? Miért akarlak mégis úgy, mint senki mást? Mond meg, miért.- tette fel a benne halmazó kérdéseket. De válaszolni nem hagyta a másikat, meggondolta magát és mégsem akarta tudni a válaszokat. Neki pont jó volt úgy minden, ahogy most van. A lopott csókok, a lopott érintések, az idősebb figyelme. De ő mégis többet akart... többre vágyott, sokkal többre.
Ráhajolt JongIn ajkaira, majd finoman ízlelgetni kezdte őket. Az idősebb el akart tőle válni, de Ő nem engedte neki. Szüksége van rá. JongIn megadóan sóhajtott fel ez által pedig Sehun átcsúsztatta nyelvét a másikéhoz. Szenvedélyesen csókolztak, míg a lélegzetük el nem fogyott.
- Sehun, ez így tényleg nem helyes. - ált fel JongIn, de Sehunnak már elege volt. Nem érdekelte, hogy neki barátnője van, nem érekli, hogy emiatt JongInnak lelkiismeret furdalása van, nem érdekli, hogy banda társai bármikor haza érhetnek... Őt egyedül JongIn érdekelte.

JongIn keze után kapott, majd maga alá teperte. Ismét ajkaira hajolt, kezeit pedig feje fölött összekulcsolta. Nem akarta elengedni, azt akarta, hogy örökre velelegyen. Hogy ez a pillanat soha ne múljon el. Ismét összeérintette ajkaikat, óvatosan kostolgatta az idősebbet. Habár sejtette, hogy nem fog elszakadni tőle. Lassan elvált tőle Sehun, majd felült és JongIn-t ismét az ölébe ültette.

JongIn csak pislogott a szőke hajú fiúra. Fogalma sem volt, hogy Sehun miért ilyen akaratos manapság. Mindig az Ő tekintetét kereste, vagy mit sem sejtve húzta végig karján hűvös ujjbegyeit. Persze ilyenkor JongIn próbált nem meglepődni, nehogy a többiek előtt lebukjanak. De nagyon nehezen ment neki, főleg mikor egy-egy "baráti" ölelésnél, belepuszilt a nyakhajlatába. Nem tudta néha kezelni Sehun érzéseit, csak magában imádkozni, hogy amikor Sehun leteperi Őt, ne járjon senki arra fele. Nagyon tartott a lebukás veszélyétől. Nem akarta, hogy bárki is rá jöjjön a titkos viszonyukra. Hisz nem akarja Sehunt elveszíteni, túlságosan is szereti. Nem tudná elengedni. De azért rendesen furdalta a lelkiismertette, hisz Sehunnak barátnője van. De ezzel nem tudott mit tenni, próbálta nem figyelembe venni ezt a tényt, mert bízott Sehunba és neki el
hiszi, hogy Őt szereti és nem a lányt. Csak szakítani nem tudtak, mert az SM jó pénz forrásnak találta ezt a pár kapcsolatot. Mivel nem sokára hazaérnek a többiek JongIn jobbnak vélte, ha kimászik Sehun öleléséből. De a szőke hajú fiú nem nagyon akarta Őt elengedni. Sehun úgy ragaszkodott hozzá, mint a kutya a csontjához.
- Sehun!- szólította meg, hátha így ellengedi. Sehun csak pislogott rá, nem értette, hogy miért menekül előle. Hisz alig lehetnek kettesben, most pedig itt az alkalom és mégis JongIn el taszítja maga melöl.
- JongIn, te csak szórakozol velem, igaz? Nem is szeretsz, csak szánalomból vagy velem együtt. - közölte vele szomorúan a tényeket.

JongIn oly annyira meglepődöt, hogy meg sem tudott szólalni. Hogy gondolhatja róla ezt Sehun, hogy kérdezhet tőle ilyet?
- Ezt ugye nem gondoltad komolyan? - nézet rá meghökenve - Nem gondolhatod komolyan, én tényleg szeretlek. Hisz te is nagyon jól tudod.
-Akkor miért csinálod ezt velem? Úgy érzem magam, mint valami szerelmes kislány, akinek szerelmét nem viszonozák úgy, ahogyan ő szeretné. JongIn, ha szeretsz, miért nem engedsz közel magadhoz?- megtörten vizslatta Sehun a barna szemeket, de azok csak a zavartságot tükrözték neki vissza, mintha a saját lelkét látná a két gyönyörű szempárba.
JongIn nem birt tovább Sehun szemeibe nézni, de nem azért mert valóban nem szerete vólna Őt, hanem mert úgy érezte, hogy azok a szemek a lelkéig látnak.
-Sehun.- a barna hajú alig találta a szavakat, akadozva beszélt - Én, félek.
-Mitől JonIn? - nem értette párját Sehun, hallotta ahogy a másik szipog, Ő nem akarta megbántani. Neki is fáj, hogy ilyenekkel vádolja meg JongInt, de... Nincs semmiféle de, neki nem volt joga ilyeneket feltételezni JongInról, hisz tudta,- nagyon jól tudta- hogy JongIn csakis Őt szereti.
-Atól, hogy kiderül ez az egész ami köztünk van. Sehun, akkor mi lesz velünk? - az idősebb sírva borult a fiatalabb nyakába - Mi lesz, ha többiek nem fogadnak el minket és megutálnak? Ha emiatt majd ki kell lépnünk a bandából? Ha a rajongók is meg utalnak minket, akkor tönkre mehet a banda és Én azt nem akarom... Mond meg Sehun, akkor mi lesz?-
-Minden rendben, JongIn. Nem szabad ilyenekre gondolnod, biztos vagyok benne, hogy a többiek mellettünk állnának, ha arra kerülne sor. - Sehun nagyon meglepődött, hogy JongIn igy ki fakadt. Nem gondolta volna, hogy az idősebbet ilyen gondolatok nyomasztják.
Sejtelmese volt, hogy JongInba ezek a gondolatok hányszor törtek utat maguknak. Minden egyes nap ott keringtek a fejében, nem hagyták Őt békén. Ott motoszkáltak az agya legmélyebb gödreibe és vártak azt a napot mikor felszínre törhetnek.