🔹VminKook🔹Se ha hecho humo derrimar lágrimas {1/2}

 ◆Boldogan lépkedtem az óvoda területén, nagyon izgatott voltam, mint minden egyes reggelen, amikor a fekete hajú barátommal találkozhattam, ugyanilyen jellegű lelkesedéssel hagytam az óvoda ajtajában anyukámat, aki már rohant is a munka helyére. Arcomon hatalmas mosollyal sétáltam a már bent lévő gyerekekhez, szememmel Őt kerestem, de meg kellett, hogy lepődjek, Jimin nem volt sehol. Arcomról le olvadt a le vakarhatatlannak tűnő mosolyom. A jó kedvem is igencsak megingott, le törve mentem oda a kis asztalkákhoz, hogy majd addig rajzolok, míg meg nem érkezik.

- Jiminnie, kérlek, ne csináld ezt. - hirtelen csengett fel egy ismerős hang, mire egyből fel kaptam a fejem és a hang forrását kerestem.

- De Omma, kérlek, nem akarok itt maradni. Otthon szeretnék maradni, nem akarom Mochit egyedül hagyni. - csendült fel barátom vékonyka hangja, majd mikor rá vezettem tekintetem észre vettem, hogy a szemei könnyesek. Egyből oda rohantam hozzá és kis pufi testét karjaim közé zártam.

- Taehyung, vigyázol rá míg nem jövök érte? - nézett rám szomorúan Jimin anyukája és a hajamba simított.

- Persze. - bőszen bólogattam, miközben a fekete buksiját simogattam.

Egy óra múlva Jimin le nyugodott és a játszó szőnyegen elmondta, hogy mi történt az Ő szeretett kis kutyájával. Megtudtam, hogy szegény Mochi beteg lett és emiatt egész nap Jiminnie belém bújva pityergett, még az óvónéni sem tudta Őt megvigasztalni. ◆

- TaeTae, figyelsz Te rám? - lendült meg előttem egy kéz. El kalandozó gondolataimat összeszedve néztem az előttem ülőre, aki most két kezével a combomon támaszkodott előre hajolva. Azt hiszem a szívem kihagyott egy ütemet, mikor észre vettem, hogy milyen közel is van hozzám most. Ilyen közelről csak még jobban látszik hibátlan bőre, a gyönyörű sötét szeme, melyet most nem takart el fekete keretes szemüvege, hanem inkább pár rakoncátlan szőke tincs takarta el őket. Válasz nélkül hagyva Őt túrtam el a kósza tincseit a szeméből és rá mosolyogtam. Annyira boldog vagyok, hogy miattam képes volt be festettni a haját tizenegyedik osztályba. Ráadásul így egy év múlva sem változtatta meg az általam kiválasztott színt.

- Ne haragudj, de elkalandoztam. Mit is mondtál? - kérdeztem tőle, mire Ő vissza ült törökülésbe.

- Azt mondtam, hogy befejezhetnénk este a tanulást, mert már nagyon unom. - ajkait le biggyesztve figyelt, majd miután beleegyezés képpen bólintottam el pakolta a füzeteket. - Gyere, menjünk le fagyit enni.

Korához képest apró ujjait csuklóm köré fonta, ezzel magával húzva a konyha felé. Remek ötletnek tartottam a hűvös édesség fogyasztását ilyen melegben, a konyhába érve barátom egyből nekiesett a hűtőnek, pár perc keresés után előhúzta az epres fagyit a fagyasztóból. Le vettem két fagyis poharat a felső szekrényből, miután Jimin tele tömte mindkét poharat vissza rakta a fagyit, majd átvonultunk a nappaliba. A kanapéra helyezkedve ettük az édességet, miközben szememmel a távirányító után kutattam, persze, hogy annak is a díszpárna mögött kell hogy legyen. Sikeresen magamhoz ragadtam és sietős mozdulatokkal kapcsoltam át egy másik csatornára, mivel se Én, se Jimin nem szeretjük a híreket. Igaz, hogy nem ártana néha végig nézni egy adást, de mindig annyi halál esett történik, hogy rossz nézni.

                       🔹🔹🔹

Másnap reggel az ébresztőre ébredtem, Jimin édesdeden aludt karjaim között tovább, mintha meg sem hallotta volna a vekkert. Kinyomtam a szörnyű zaj forrását, majd minden figyelmemet a mellettem szunyokáló angyalra vezettem. Az ablakon be szűrődő napfény megvilágította tökéletes arcát, egyszerűen nem bírtam tovább ellenállni a késztetésnek, kezemet pufók kis arcocskájára tettem, érintésemre mozgólodni kezdett, de még mindig nem ébredt fel.

- Jiminnie, ideje lenne felkelni. - még mindig bőszen simogattam, de immárom már a selymes fürtjeit molesztáltam, mint sem gyönyörű arcát. Lassan nyitotta ki szemeit, szemöldökét ráncolta a bejutó napsugarak miatt, rám mosolygott azzal a gyönyörű mosolyával, utána pedig mellkasomba bújt. Imádok minden egyes reggelt amit vele tölthetek, egy ilyen tökéletes emberrel, mint ez az angyal itt mellettem.

- Mennyi az idő? - szólalt meg rekedtes hangon.

- Tíz perccel múlott hat óra. - válaszoltam kérdésére. Lassú mozdulatokkal ült fel az ágyon, majd szemeit dörzsölgetve csoszogott ki a fürdőbe rendbe tenni magát. Nagy nehezen Én is ki kecveregtem az ágyból és Jimin után mentem a fürdőbe, alacsony kis angyalkám éppen fogat mosott, gondolván egyet mögé sétáltam és aljas módon hozzá simultam hátulról, hogy el vegyem a fogkefémet. Mondanom sem kell, hogy a kis angyalkám egyből elpirult, próbálta minél előbb befejezni elkezdett cselekvését. Miután végzett, magára kapkodta ruháit, a haját csak nagyjából meg fésülte, utána pedig bement a szobába.

- Taehyung, nem láttad a szemüvegem? Nem találom sehol. -  kiabálta ki nekem kérdését.

- Az ágy alatt nézted? - kiabáltam vissza, miközben a nadrágomat szenvedtem magamra.

- Meg van.

Ismét a tükör előtt álltam, de most azért, hogy megcsináljam a hajam, mert hogy nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint Park Jimin, hogy csak úgy magától be álljon a haja. Amikor már a hajammal végeztem a nyakamba raktam a Jimintől kapott nyakláncot, amit a tizenkettedik barátság évfordulónkra ajándékozott nekem. Egy egyszerű lánc, nekem mégis egy nagyon fontos darab.
Mikor mind ketten végeztünk útnak eredtünk, az iskolába menet nem nagyon beszélgettünk, csendbe sétáltunk egymás mellett, csak élvezzük egymás jelenlétét és kész.

◆Jiminnek tizenegyedik osztályba nagyon meggyűlt a baja az idegen nyelvvel. Szerencséjére nekem nagyon is megy az anyag, így én segítettem neki felkészülni a szint vizsgára. Minden egyes délután két héten keresztül tanultam vele, csak úgy szívta magába a tudást, amit tőlem kapott.
A felmérő napján nagyon izgult, félt, hogy nem fog menni neki, félt, hogy leblokkol és mindent elfelejt. Próbáltam megnyugtatni Őt, de amilyen makacs nagyon nehezen ment. Amikor becsöngettek szorosan megölelt, majd a helyére sietett, ami előttem volt, ugyanis órákon annyit szoktunk beszélgetni, hogy nem ülhetünk egymás mellett. Én hamarabb befejeztem, mint Ő, ezért ki kellett mennem a teremből, mivel volt még az órából tíz perc lementem a büfébe. Megvettem a kajákat nekem és a kis szöszinek, majd mikor megszólalt a csengő vissza indultam a terembe, már a lépcső alján jártam, amikor meghallottam Jiminnie szívet melengető hangját egyből el mosolyodtam, de ez a mosoly nem tartott sokáig, ugyanis Jimin annyira sietett felém arcán tündöklő mosollyal, hogy megbotlott a saját lábába és lezúdult a lépcsőn.

- Jimin! - kiabáltam a nevét, de minden olyan gyorsan történt, egyből oda rohantam hozzá.  - Jimin, úr isten. Jól vagy?

- Fáj, nagyon fáj a karom és szédülök is. - nézett rám elveszetten, a sérülését elnézve rosszul eshetett és sikerült a karjára érkeznie. Elég csúnyán nézett ki, mintha fel is dagadt volna.
- Gyere elmegyünk az orvoshoz. - óvatosan felállítottam a földről.
Az orvosiba elmondták, hogy ez bizony törés és örüljön neki, hogy ennyivel megúszta, sokkal rosszabbul is járhatott volna. Hát, szerintem ez is borzasztó. Sajnos gyógyszert nem kaphatott, értesítették a szüleit és persze mentőt is hívtak. A kórházba nem mehettem be, mivel nem vagyok hozzá tartozója, nem hiszem el. És akkor mi van? A legjobb barátom, mehettem haza magamban örlődni, tudom, hogy nem műtik vagy valami, de akkor is zavar, hogy nem lehetek mellette.
Este mikor Jiminnie telefonált sikerült meg nyugodnom, már nem mászkáltam a házba fel-alá mint egy őrült. Elmondta, hogy semmi baja, egyedül csak a karja viszket a gipsz alatt, ráadásul már nem is szédül, azt is el mondta, hogy azért sietett annyira hozzám, hogy elmondja, hogy nagyon jól sikerült a felmérője. Persze egyből meg dorgáltam, hogy ezért nem kellett volna szaladgálnia.◆

A kellemes emlék mosolyt csalt az arcomra, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem mikor át léptük az iskola kapuját. Nem hiszem el, hogy tudja Jimin így uralni az elmém? Bármire is gondolok az elején, a végén mindig ugyan ott kötök ki, azaz inkább mostanában csak Rá tudok gondolni. Mindenhol Őt látom, mindenhol Őt keresem. Nekem nem elég az, hogy a legjobb barátomnak mondhatom, Én többet akarok. Sokkal többet...

Az első óra irodalom, csodás, habár az elejét úgyis mindig el dumáljuk, mert a magyar tanár az osztály főnökünk és ilyenkor szoktuk megbeszélni a fontos dolgokat, amik igazából nyugodtan várhatnának az ofő óráig, de ez mellékes. Éppen a nem jelenlévő diákok listáját diktálták a tanárnak, amikor a padtársam rontott be a terembe. Daehyun réz színű tincsei szanaszét álltak, pólója gyűrött volt és a táskája is hanyag módon volt a vállán, ráadásul úgy lihegezt, mintha idáig futott volna.

- Elnézést a késésért, elaludtam. - hajolt meg tisztelettudóan a tanár előtt.

- Elmondaná, hogy mi történt magával?

- Idáig kergetett egy nagy kóbor kutya. - felelte egyszerűen, mire a fél osztály elkezdett röhögni.

- Üljön a helyére. - intett kezével lemondóan. Meg várta a tanár míg az osztály lenyugodott, majd folytatta. - Holnap érkezik az új diák, kérlek, legyetek vele kedvesek.
- Nade, tanár úr, mi mindig azok vagyunk. - kiabálta az egyik idióta hátulról.

- Persze, hogy azok vagytok. Na, akkor most ki osztom a dolgozatokat, amit múlt órán írtatok Petőfi életéről. - adta oda a papírlapokat az elől ülöknek, amibe Jimin is benne volt, imádkoztam, hogy az enyém nála legyen. Az istenek meghallották imáim, ugyanis Ő nyújtotta át nekem a négyes dolgozatomat egy " Ügyes vagy Tae. " - vel körítve. Mikor mindenki magkapta a dolgozatát meg böktem a szőkét, hogy mondja el neki hanyas lett, természetesen ötös, ezen megsem lepődöm, irodalomból mindig is jobb volt nálam.

- Tanár úr, Én nem kaptam meg a dolgozatom. - jelentkezett Daehyun mellettem, amit furcsálltam, hiszen itt volt amikor írtuk.

- Áh, akkor maga volt, jöjjön itt van az öné is. - barátom grimaszolva ment el a tanáriasztalhoz, majd amikor elolvasta a dolgozatát el kerekedtek a szemei.

- Miaz, ennyire szar lett? - kérdezte az egyik gyerek.

- Nem, négyes lett, csak a nevem helyett véletlen azt írtam, hogy Petőfi Sándor 12/b. - mondta kínosan. Ez is csak Ő lehet. Az egész osztály szakadt a röhögéstől.

Folytattuk az órát tovább Petőfivel, éppen a Pilvax Kávéházról beszélt a tanár, mikor jelentkezett Sejun.

- Igen.

- Azt szeretném kérdezni, hogy a kávézó az meg van még?

- Meg van, igen. Ugyan, nem ugyan ott, ahol eredetileg volt, de még látható.

- És nem tetszik elvinni minket? - kérdezte Daehyun

- Mit akartok ott csinálni?

- Hát, Daehyun el szavalhatná a Nemzeti Dalt a lépcsőn állva. - nevetett fel Sejun. Mondanom sem kell,  mindenki feküdt a röhögéstől.

A többi óra unalmasan és egyhangúan telt el. Már az utolsó órán azon csodálkoztam, hogy nem aludtam el, mondjuk ebben nagy segítségemre volt a mellettem ülő személy, ugyanis egész végig valami hülye internetes játékról dumált nekem. Őszintén szólva, nem figyeltem rá, nem azért mert nem érdekelne az amit mond, csak valahogy az előttem ülő angyal valahogy jobban lekötötte a figyelmemet. Nem láttam gyönyörű arcát, de nem is baj, tökéletes vonásai bele égtek az elmémbe, ha akarnám sem tudnám kiverni a fejemből. Azok a telt piros ajkak, melyekkel gyönyörűen mosolyog Rám, az igéző tekintete, amikben mindig elveszek, bőrének bársonyos tapintása, az orrának íve,  ahogy a haja hullik a homlokára és a kellemes illata, ezek örökre megmaradnak bennem.
Elmélkedésemből a csengő hangja szakított ki, gyorsan össze pakoltam elköszöntem Daehyuntól és Jiminhez siettem, megvártam míg összepakol, utána pedig hazafele vettük az irányt. Az égre nézve szomorúan vettem észre, hogy pár perc és esni fog az eső.

- Jiminnie, van nálad esernyő? - kérdeztem tőle, mikor már elkezdett  csöpögni. Nemlegesen megrázta a fejét, aminek nem nagyon örültem, mert hogy egyre jobban rá kezdett az eső. Igaz, hogy nem lakunk messze, de attól még nem akarok bőrig ázni. Jimint karon ragadtam és egy eresz alá húztam, mivel biztos, hogy hamar eláll az eső. Csak akkor vettem észre, hogy milyen közel is van hozzám, mikor tíz perc múlva rám nézett. Mosolyogva arrébb söpört pár vizes tincset a szeméből, nem tudtam másra figyelni csak arra, hogy a száját harapdálja pár perc eltelte után. Ha nem hagyja abba, akkor nem tudom mit csinálok, szerencsére igazam volt és elállt az eső, így újra útnak indultunk. Istenem, ez nagyon nem lesz jó, uralkodnom kéne magamon, de ha ilyeneket csinál, nem fog menni. Miután haza kísértem Jimint, Én is haza fele vettem az irányt. Otthon elvégeztem minden dolgomat, meg írtam a házit, utána pedig Jiminnievel beszéltem, mert itthon nem volt senki és tudom, hogy Ő is egyedül van egy ideig otthon. Persze észre sem vettem, hogy elszaladt az idő, mikor barátommal bontottam a vonalat el vonultam zuhanyozni, majd vacsorázni, midőn végeztem nyugovóra tértem.

                       🔹🔹🔹

Reggel az ébresztőmre keltem, kedvtelenül nyomtam ki a telefonon a riasztást, fáradtan sétáltam a fürdőbe, ahol aztán rendbe szedtem magam. Még gyorsan fogat mostam és miután ezzel is végeztem a konyhába mentem, próbáltam minél halkabb lenni, nehogy felkeltsem a szüleim, de amikor bele rúgtam a székbe fájdalmasan jajdultam fel. Szerencsémre senki nem hallotta, így folytattam tovább az utam a hűtő felé, kivettem a kajám és az üdítőmet, az asztalon lévő kulcsomat a kezembe kaptam, majd ezekkel mentem vissza a szobámba, el pakoltam mindent a táskámba, többször is ellenőriztem a táskám tartalmát, nehogy itthon hagyjak valamit, ezt követően útnak indultam a suliba. Jimin már az iskola előtt várt Rám.

- Szia, TaeTae. - mosolygott szélesen és megölelt. Most is nagyon jól nézett ki. Szőke haja össze-vissza állt az enyhe szél miatt, felső testét egy piros kenguru zsebes pulcsi takarta, - de természetesen vagy kétszer nagyobb méretben - amin egy fekete felirat díszelgett. Lábait fekete farmerbe bújtatta és egy hozzá illő fekete bakancsot vett fel.

- Szia, Jiminnie. - szorosan magamhoz szorítottam, miután kellőképpen ki ölelgettük magunkat, be léptünk a tanintézetbe. Az első óra most nem az osztály főnökkel lenne, de a mai reggelen Ő is megtalálható volt a biológiai terembe. Jiminnel leültünk a helyünkre, ami sajnos nem egymás mellett van, mikor megérkezett Daehyun lepacsizott velünk, majd le ült mellém. Szemöldökét ráncolva fordult hátra hozzánk Anyalkám, de mind hiába, mi sem tudjuk, hogy a biosz tanár helyett, most miért az osztály főnök áll az asztal mellett, még így be csengő után is. Viszont pár perc után minden világossá vált, ugyanis kinyílt a terem ajtaja és egy velünk egykorú fiú lépett be rajta. Az új diák...

Minden szem Rá szegeződött, de Őt mindez egy cseppet sem zavarta, magabiztos léptekkel sétált tovább a tanárhoz. Arca markáns vonásokkal volt megáldva, mi tagadás még így férfi szemmel is jól nézett ki. Csokoládé barna színű volt a haja, néhol pedig feltűnt pár halvány lila tincs is, piros kapucnis pulcsi volt rajta, fekete szagatott farmert és barna bakancsot viselt még.

- Amint láthatjátok, megjött az új diák. Kérlek, mutatkozz be és mondj magadról pár szót. - fordult a tanár az új gyerek felé.

- Jeon JeongGuknak hívnak, de a JungKookot jobban szeretem. Költözés miatt kellett iskolát váltanom, eddig Amerikában éltem. Szeretek táncolni és rajzolni. Ennyi. - fejezte be a beszámolót JeongGuk. Nem tudom miért, de nekem ez a gyerek nagyon nem tetszik.

- Nos, JungKook akkor foglalj helyet Jimin mellett. - mondta a tanár Jiminre mutatva, amint meghallottam legjobb barátom nevét egyből féltékeny lettem. Miért pont mellé? Aigoo... - Oh és Jimin, örülnék, ha körbe vezetnéd a suliba a fiatal urat.

- Rendben. - szólalt meg Ő is.

Miután mindent megbeszéltünk a tanár kiment és bejött a terembe a biológia tanár, persze a gyerek neki is bemutatkozott, majd elkezdtük az órát. Egész végig az előttem ülőket figyeltem és feltűnt, hogy a ruhájuk, majdnem ugyanolyan, mármint a színeket tökéletesen eltalálták, mintha szándékosan öltözködtek volna ezekbe a ruhákba reggel. De ez lehetetlen, ugye? Biztos csak a véletlen műve. Ezek után azis feltűnt, hogy néha mosolyogva váltanak pár szót jegyzetelés közben.Amint ki csöngetek Jiminhez mentem, épp álltak fel a helyükről, miközben össze pakolták.

- Jiminnie, le jössz velem a büfébe? - kérdeztem legjobb barátomtól, miközben jobb karomat átvetettem derekán, ezáltal közelebb húzva magamhoz és kihívóan JeongGukra meredtem.

- Persze, JungKook is le akar menni. JungKook, Ő itt a legjobb barátom Taehyung. - mutatott be mosolyogva a másiknak. Csak biccentettem egyet köszönés képpen, ahogyan Ő is tette. - Akkor mehetünk?

- Persze. - mosolygott Jiminre az az idióta. Elengedtem a szőkét és le mentünk a büfébe. Megvettem magamnak a kaját, már csak JeongGukot vártuk, amikor őfelsége is ide ért, egy zacskó gumicukrot nyújtott Jiminnek.

- Hát, ezt miért kapom? - kérdezte kíváncsian, közben pedig elvette a másiktól az édességet.

- Mert, Rád emlékeztetnek. - mondta furcsa mosolyt ejtve. Csak nem?

- A gumicukrok?

- Igen, olyan édesek, mint Te és ezzel is szeretném megköszönni, hogy ennyit segítesz nekem. - közölte komoly arccal. Csak de.

- Oh, kö...köszönöm. - mondta félénken és teljesen el pirult. Ez most komoly? Itt bókolgat az Én angyalkámnak? Ráadásul mindezt úgy teszi, mintha itt sem lennék. Jiminnek pedig persze, hogy zavarba kell jönnie, túl gátlásos ez a gyerek, Én mondom.

◆- Taehyung, el szeretnék mondani valami nagyon fontos dolgot, de kérlek ne ítélj el. - Jimin hangja kétségbeesetten csengett, az arcán felfedezni véltem a félelem apró jeleit. Mitől tart ennyire? Nagyon jól tudja, hogy semmiért nem ítélném el Őt, főleg a saját érzéseim miatt is.

- Jiminnie, tudod, hogy nem tenném. - gyengéden simítottam arcára, de csak pár pillanat erejéig, mert ugyan csak egy kávézó eldugottabb részében ültünk, de akkor is bármikor meg láthatnak minket.

- Arról szeretnék veled beszélni, hogy... Szóval... Íze. - kétségbeesetten keresgélte a megfelelő szavakat, de valahogy sehogy sem akadt a nyomukra. Tekintetemmel próbáltam sugallni, hogy bennem megbízhat. - Az van, hogy Én...

- Jimin, nincs mitől tartanod. Mondd csak el. - biztatóan mosolyogtam Rá.

- Engem nem érdekelnek a lányok, azt hiszem a fiúkhoz vonzódom. - mondta ki gyorsan, de ugyanakkor nagyon halkan. Pár pillanat erejéig megsem tudtam szólalni, olyannyira meglepett mondani valójával. Erre végképp nem számítottam.

- Azt hiszed? Nem vagy benne biztos? - faggadtam hátha nem úgy van, ahogy azt Ő gondolja, habár Én lennék a legboldogabb ember a földön, ha igaz mindaz, amit mond. Tudom, nagyon önző vagyok.

- Tudom, hogy az normális, hogy ha még 15 évesen nem szeretek bele egy lányba se. De már 17 vagyok és egyik lány sem mozgatta meg ezidáig a fantáziámat. Viszont, volt egy fiú aki nagyon is, hidd el, hogy nekem sem volt olyan könnyű feldolgozni, de el kell fogadnod. Taehyung, ugye megérted? - utolsó mondata szinte könyörgőnek hatott cserepes ajkai közül. Olyan esetlenül intézte felém mondanivalóját, hogy megsajnáltam, ugyanakkor haragudtam is Rá. Hogy képes olyat feltételezni rólam, hogy ezek után nem akarok a barátja lenni? Tisztában vagyok azzal, hogy nem éppen így alakította a szavakat, de ez volt a mondatok mögött.

- Jimin, felőlem az állatokhoz is vonzódhatsz, Én akkor is a legjobb barátod maradok. - bárcsak több lehetnék, mint egy legjobb barát.

- Köszönöm, TaeTae. - mondta lágyan mosolyogva. ◆