Váratlan fordulat(9/15)-Vmin, ZeloGyeom

Jimin

Hyungal hamar megtaláltuk a közös hangot, ami nem volt nehéz, hiszen elég jól ki ismerjük egymást. Őszintén bevallom, hogy az elején tartottam ettől az egésztől, attól féltem, hogy teljesen megutált vagy, hogy haragszik rám, holott nem csak én tehetek arról, hogy megromlott a barátságunk. De rákellett jönnöm arra, hogy a mi kapcsolatunk túl szoros ahhoz, hogy egy ilyen miatt tönkre menjen. 

- Mesélj csak arról a Taehyung gyerekről. - mosolyogva néztem Hyungot, ahogy fel mászik mellém az ágyra. 

- Mit mesélhetnék róla? - kuncogtam fel, majd elgondolkodtatóan néztem a menta hajúra. - Az elején nem voltunk valami jó kapcsolatban, nagyon bunkó volt velem. De, egy idő után folyamatosan csökkentek a rossz megnyilvánulásai felém.  Nem is tudom mikor kezdtem epedezni utána, de akarva és akaratlanul is folyton ránéztem. A szemem sarkából mindig lopva rá pillantottam,  s bár az ellenkezőjét fogom állítani, de úgy éreztem, hogy már akkor belezúgtam. Most is, ahogy rám néz és mosolyog, az a szikra, ami kettőnk között van, mindent feléget. 

- Hát, Törpe, ennek a srácnak igazán sikerült el csavarnia az eszedet. 

- Jaj, tudom Hyung, tudom. Olyan kár, hogy nem egy suliba vagyunk. Így most, hogy mutassalak be neki? - melankólikus hangulatba esve ecseteltem neki, hogy milyen rossz is az, hogy mi nem egy suliba járunk. 

- Hát, én holnap nem megyek suliba, szóval eléd mehetek és akkor együtt jövünk haza. 

- Miért nem mész? - kérdeztem tőle kíváncsian. 

- Mert a sulinkba tanári értekezlet van. 

- Jaj, Hyung, az jó lenne, ha ki jönnél elém, fel háromkor végzek. - mondtam egy hatalmas ásitás közepette. 

- Ott leszek, Törpe. Gyere menjünk enni, utána fürdés és alvás. Tudod, hogy szükségem van a nyolc óra alvásra. - mondta egy fáradt mosollyal körítve. Úgy tettünk, mint ahogy Hyung mondta. Vacsora után hagytam hagy menjen a menta hajú barátom elsőnek fürdeni, mert tudom mi történik, hogy ha nem alszik eleget. Amikor fáradt eléggé el viselhetetlen mások számára, ezért is remélem, hogy sikerül neki ki aludnia magát. Jaj, annyira izgulok, hogy mi lesz holnap. Fürdés után halkan osontam be Hyung szobájába, majd ugyanolyan óvatosággal másztam be mellé az ágyba. Hiányzott Hyung, úgy érzem, hogy most visszakaptam egy számomra fontos személyt és semmi pénzért nem ereszteném újra el. 

- Taehyung, ugye megkérhetlek rá? - kérdeztem szerelmem miután megemlítettem, hogy szeretném be mutatni neki a legjobb barátom. 

- Jiminnie, nyugodj meg. Ha fontos neked ez a gyerek, akkor nem leszek bunkó vele. - nyugtatás képpen nyomott egy csókot az ajkaimra. - Amúgy sem az a  bunkó fajta vagyok. 

- De hogy nem, tegnap még velem is az voltál. - morgolódott Minsu természetesen a padon ülve. 

- Azt már megbeszéltük. 

- Egy boccsal nem intézhetted el. - mondta Minsu és látszott rajta, hogy szíven ütötte a dolog. Mark és én csak a fejünket kapkodtunk kettejük között, hisz mi nem tudtunk semmiről. 

- Mi történt? - kérdezte azt Mark, amit én is akartam. A két fiú egy semmivel el is intézet minket. Mikor be csengettek a többiek a helyükre ültek és már kezdődött is a tanítás. Az egész napot végig izgultam, így észre se vettem mikor az utolsó óráról ki csengettek. 

- Siess Bogaram, már öt perce ki csengettek. - sietett Tae, mikor már csak négyen voltunk a terembe. 

- Mehetünk. - mosolyogtam rá és a táskámat a válamra dobtam. Tae a kezem után nyúlt és miután össze fonta ujjainkat a kijárat felé indultunk. A kaput át lépve hevessen kezdett el verni a szívem, szememmel a zöld hajkorona tulajdonosát kerestem a sok ismeretlen arc között. Pár perc után meg is találtam a kerítésnek támaszkodva egy szál cigit szívva. Párom kezét elengedve rohantam Yoongihoz. 

- Sugi hyung. - sipítottam nevét és a nyakába ugrottam. 

- Hali, Törpe. - kacagott fel, karjait körém fonva felemelt és meg pörgetett a levegőben. 

Mikor letett karjánál fogva húztam oda a többiekhez. 

- Hyung, be mutatom a barátaim. Ez a vörös hajú fiú Mark, mellette pedig Minsu van, Ő pedig Taehyung, a párom. - mosolyogva soroltam a neveket. 

- Hali, Min Yoongi vagyok. Örülök a találkozásnak. - hyung nem volt olyan feldobott hangulatban, mint én. Monoton és egyhangúan dörmögött mély hangján. 

- Kim Taehyung, szint úgy. Jimin már sokat mesélt rólad. - Tae kedvesen nyújtotta jobbját, amit Hyungom el is fogadott. Ezek után még beszélgettünk, de mivel holnap még suli van haza kellett mennünk. A többiek elől mentek, én és Tae pedig hátul. 

- Köszönöm Tae. - mosolyogtam fel rá. Rám nézve lágyan elmosolyodott majd ajkaimra hajolt. 

- Neked bármit, de amúgy meg jó fej a gyerek. - mondta. - Figyelj Édes. Nekem mennem kell most. 

- Miért és hova? 

- Orvoshoz kell mennem. - válaszolt nem túl lelkesen.

- Miért? Van valami bajod amit nem mondtál el nekem? - aggódva kérdezgettem, hisz ismét nem tudok semmiről.

- Nincs, csak el kell mennem és kész. - morogta előre meredve. Remek, most én vagyok a rossz, mert aggódni merek érte, de az nem baj amikor Ő csinálja, mert neki szabad, igaz? A csapat ketté válása előtt még gyorsan adott egy csókot, majd a másik irányba indult.

Taehyung

Reggel miután felébredtem álmos fejjel megnéztem a telefonomon az időt. A szemeim egyből kipattantak amikor megláttam a 20 nem fogadott hivást ugyanarról az ismeretlen számról. Ajj ki a franc zaklatt engem egész éjszaka. Nem hiszem el, hogy miért nem lehet békén hagyni engem? Mindegyis letiltom a francba azt kész. A bordám is még mindig iszonyúan fáj, lehet elkéne mennem orvoshoz, eléggé aggaszt ez a dolog. Viszont ha most nem kezdek el nagyon gyorsan készülődni akkor elkések a suliból.

Ez a nap is ugyanolyan unalmas és lassú volt mint az összes többi. Az egyetlen jó dolog az az volt, hogy legalább Jiminnie itt van mellettem.  Az órák után Édesem bemutatott a legjobb barátjának aki már a suli előtt várt minket. Jó fejnek és rendesnek tűnik a srác. Mondjuk nem igazán beszéltem vele a köszönésen kívül.

- Figyelj Édes. Nekem mennem kell most. - mondtam Jimin-nek. 

- Miért és hova? - kérdezte tőlem.

- Orvoshoz kell mennem. - válaszoltam nem túl lelkesen. 

- Miért? Van valami bajod amit nem mondtál el nekem? - nézett rám aggódó tekintettel. 

- Nincs, csak el kell mennem és kész. - most lehet nem vagyok a legkedvesebb vele, de nem akarom neki elmondani pláne nem a többiek előtt. 

- Rendben.  - válaszolta majd egy búcsú csókot nyomtam az ajkaira és elváltunk egymástól. 

 Az orvosnál hamar sorra kerültem és márcsak az eredményekre vártam. Percekkel később kijött az orvos a kezében a várva várt eredményekkel. 

- Jónapot uram. - köszönt nekem az orvos, majd egy gyors kézfogás után folytatta tovább. - A röntgen eredmények alapján önnek borda repedése van. Be kell kötnünk most és vissza kell jönnie pár nap múlva. 

- Ez biztos doktor úr? - elképedve bámultam az orvosra. Nem hittem el, hogy tényleg elrepedt a bordám. 

- Igen ez biztos. Jöjjön be és akkor megcsináljuk a kötözést. - majd kinyitotta az ajtót. 

Miután megcsinálta a kötést a doki felöltöztem és elindultam haza. Otthon az üres ház fogadott. Összepakoltam a pár cuccomat és átmentem Jimin-hez. Ám amikor odaértem a házukhoz nem várt meglepetés ért. Csak az apjával tudtam beszélni aki felvilágosított és elmondta, hogy Jimin és az anyukája elköltöztek tegnap. Miért nem mondta el nekem? Ezt nem hiszem el, de komolyan. Mire hazaértem már beesteledett. Elmentem fürdeni, majd vacsiztam és mentem aludni. 

Másnap reggel korábban értem be a suliba mint Jiminnie. Lepakoltam és a padra feküdve zenét hallgattam. Percekkel később párom is megérkezett.

- Jóreggelt Édesem. Mizu? - kérdezte miközben egy jóreggelt puszit adott a homlokomra. 

- Jóreggelt. Miért nem mondtad el, hogy elköltöztetek anyukáddal? - szegeztem neki rögtön a kérdésemet.

- Ezt honnan veszed? - bámult rám értetlenül. 

- Tegnap az orvos után átmentem hozzád, hogy ne legyek egyedül, de csak apuddal tudtam beszélni. Mi ez az egész elárulnád? - világosítottam fel.

- Öö hát az történt, hogy...- ebben a pillanatban be jött a tanár és kezdődött az óra. 

Jimin

Mikor Taehyung el mondta, hogy járt nálunk, egy kisebb szívroham ért. Teljesen el feledkeztem arról, hogy Ő nem tud semmiről. Már kezdtem volna ki magyarázni magam, de meggátolt benne a be csengő. Az óra alatt végig arra gondoltam, hogy mi lehet Taehyunggal, mert mostanában olyan furcsán viselkedik. Most is, olyan frusztrált pillantásokat vetett felém, amiket nem tudtam hova tenni. Még én érzem magam kényelmetlenül, holott nem kéne, hiszen én tegnap el akartam neki mondani, de Ő lelépett. Ráadásul olyan lekezelő módon beszélt velem. Amint ki csengettek álltam volna fel a helyemről, de Taehyung karomnál fogva visszarántott, kicsit sem finomkodva. A sebek miatt éles fájdalom nyilalt csuklómba, úgy maradtam, ahogy Taehyung visszarántott, nem akartam rá nézni, míg vártam, hogy megszólaljon végig a padlót figyeltem. 

- Nézd, én nagyon sajnálom, hogy ha megbántottalak valamivel. - csendült fel hangja, de még így sem néztem rá. Azt sem tudja, hogy mi a bajom, akkor meg mit várok tőle? Megtört tekintettem rá emeltem, majd csak egy ideig szemeit néztem. 

- Mindegy. - mondtam nagyon halkan, majd ismét meg próbálkoztam a távozással, de Taehyung megint vissza tartott. 

- Nem mindegy, mi a baj? - aggódó tekintettel simított végig arcomon. 

- Az a bajom, hogy reggel nekem támadtál, mikor én tegnap el akartam neked mondani mindent, de te ott hagytál engem és olyan bunkó voltál velem, pedig nem csináltam semmit. - mondtam el neki a problémám, végig a könnyeimmel küszködve, nem akartam előtte sírni. 

- Jaj, Kicsim. Ne haragudj nem akartam bunkó lenni, főleg nem veled. Csak tudod, tegnap nem voltam valami jó hangulatban. - mondta és meghúzta a kezemet jelezve, hogy mászak át az ölébe, amint ezt megtettem egyből szorosan szorított magához, arcomat pedig nyakhajlatába temettem. - Nagyon sajnálom, hogy megbántottalak. 

- Nem haragszom. - suttogtam nyakába. 

- Én viszont igen, haragszom magamra. - mondata meg dobogtatta a szívem. Hátrébb húzódtam karjaiban, de csak annyira, hogy egy szenvedélyes csókba invitáljam Őt. Nyelve egyből utat tört a számba, amitől a csókba mosolyodtam. Hogy is haragudhatnék rá, mikor ilyen édesen becézgeti ajkaimat a sajátjaival? - Suli után fel jösz, Bogaram? 

- Hát nem is tudom. - gondolkodva néztem el az egyik irányba. - Szeretnéd, ha fel mennék? 

- Szerinted? 

- Mennyire? - mosolyogva és ártatlan szemekkel néztem rá. - Azt el mondani nem tudom, szavakkal le írhatatlan. - szerelemmel átitatott tekintetében szinte el vesztem. 

- Hát, akkor át megyek. - kuncogtam fel, mire Taehyungnak fel csillantak a szemei. 

Iskola után egyből Taehyunghoz mentünk. Egyenesen a szobájába mentünk annak ellenére, hogy rajtunk kívül senki nem tartózkodott a házba. 

- Mit szeretnél csinálni? - kérdeztem Taet mikor már vagy úgy öt perce az ágyán ültünk. Mivel már zsibbadtak a végtagjaim fel másztam az ágy közepére ki nyújtott lábakkal, ám ekkor Taehyung szét húzta őket és bokámnál fogva húzott magához még közelebb és lábaim közé férkőzött, le döntve a párnak közé. Megkérdezni sem volt időm, hogy mit csinál, mert egyből ajkaimra mart. Fulladásig csókolt, majd el válva tőlem, fölém magasodott úgy nézve rám, mint ha egy préda lennék a számára. Kiéhezett pillantásával sikeresen zavarba hozott, nyakába karolva húztam le magamhoz egy csókra, amibe persze egyből bele nyögtem, amikor nekem lökte durván a csípőjét. Taehyung elvált tőlem és szemeimbe nézve túrt bele fekete hajkoronámba, a vágyittas tekintette el vette az eszemet, meg gondolatlanul löktem fel csipőmet, nem törődve a következményekkel. 

TaeTae fel morgott majd a nyakam harapdálására koncentrált, miközben a csípőjét folyamatosan ringatta. Agyamat ellepte az oly' ismerős rózsaszín köd, lábaimat dereka köré csavartam, hogy még jobban érezhessem Őt. Mikor ujjaival megtalálta a mellbimbómat egy elég kéjes nyögés szakadt fel torkomból, miközben hátára simítottam a pólója alatt lehunyt szemekkel. De mikor ujjaim valami oda nem illő anyagba ütköztek egyből ki pattantak pilláim, főleg mikor Taehyung egy fájdalmas nyögést hallatott. Eltoltam magamtól szerelmem és felültem kíváncsian meredve rá, de mivel nem mondott semmit kénytelen voltam cselekedni, így hát fogtam és egyszerűen le vettem róla a pólóját. Szemeim hatalmasra nyíltak, csókjaitól fel dagadt ajkaim pedig egy kis o alakot formáltak. 

- Ez... mi? - kérdeztem a meglepődségtől akadozva.

Taehyung

Nagyon örültem amikor Jiminnie-vel megbeszéltük a kettőnk között kialakult kisebb feszültséget. Igazából én voltam a hibás, nem kellett volna olyan bunkónak lennem vele, de nem akartam neki elmondani a verést. Suli után felmentünk hozzám. Egy ideig beszélgettünk majd amikor már nem bírtam magammal kivárva a megfelelő alkalmat egyből letepertem szegényt. Arcán láttam, hogy nem igazán érti, hogy mit is akarok tőle. A romantikus pillanatunkat félbeszakította Jimin ujjainak rossz területre tévedése. Amint megéreztem ujjait a bordáimon egy fájdalmas nyögés hagyta el a torkomat. Teljesen megfeledkeztem a bordáimról. Örültem, hogy ebben az egy napban nem fájt, jót tett neki a kötés, de ez, hogy végig símított rajta felszakította a sebeimet és szörnyen fájni kezdett. Időm se volt ellenkezni amikor Jiminnie levette rólam a pólómat. 

- Mi ez? Mi történt veled? - kérdezte ijedten. 

- Semmi. -feleltem neki majd vissza vettem a felsőmet és az ablakhoz sétáltam, képtelen voltam most Jimin szemébe nézni. 

- Ne hazudj. Áruld már el, hogy mitörtént. - nézett rám kérlelően azokkal a nagy sötétbarna szemeivel. 

- Ez nem ilyen egyszerű. Nem akarok erről beszélni. - válaszoltam neki még mindig az ablak felé fordulva. 

- De miért nem? Én tényleg nem értelek. Miért van az, hogy te bármit ki szedsz belőlem én meg akármit mondok meg se hallod? - elgondolkodtató volt ez a kérdése, igazából nem is tudom, hogy mit válaszoljak neki. Ez egy nagyon jó kérdés. 

- Azért mert nekem határozottabb és meggyőzőbb a személyiségem. - mondtam neki egy mosoly kíséretével, hogy érzékeltessem vele, hogy nem gondoltam komolyan amit az előbb mondtam. 

- Haha de vicces volt. Most komolyan mondd már el, hogy mi van veled? Én szeretlek téged és jogom van tudni hamár együtt vagyunk. Talán egy kicsit rám is tartozik nem gondolod? - mondta miközben a karomnál fogva maga felé fordított. Még az a szerencsém, hogy fél fejjel magasabb vagyok nála és még így se tudja elérni azt, hogy a szemébe nézzek. 

- Én is szeretlek, és igazad van. Jogod van tudni, de ez nekem most nem megy olyan könnyen. - válaszoltam neki és leültem az asztalnál lévő székre mert eléggé elfáradt a lábam a sok állásban. 

- Épp ezért mondd el nekem, hidd el úgy sokkal könnyebb lesz. - mondta miközben beült az ölembe és karját a nyakam köré fonta. 

- Nem is tudom ezt a dolgot, hogy kezdjem el. Ez eléggé bonyolult. - kezdtem bele végül a sztori elmesélésébe. 

- Mondjad, figyelek rád.

- Apukám kis koromban meghalt és anyukámnak nem kellettem ezért nevelő szülőkhöz adott. Kb tíz éve élek náluk. A nevelő anyámmal nincsen semmi baj, kedves, figyelmes és megértő. Viszont a nevelő apám piál, és amikor sokat iszik megtalál engem. - mondtam el neki gyorsan és tömören a dolgokat. 

- Mi az, hogy megtalál? - nézett rám értetlenül. 

- Az, hogy olyankor megver. - beszélgetésünk alatt végig kerültem a szemkontaktust hiszen éreztem, hogy szemeim megtelnek könnyekkel. 

- Jesszusom. És most is megvert igaz? Azért van bekötve a bordád? - kérdezte megdöbbenten. 

- Igen azért. El van repedve a bordám a bal oldalamon. Amikor végig símítottal rajta pont azt a részt találtad meg ahol elrepedt. Azon a helyen nagyon érzékeny. - mondtam neki ezúttal már a szemébe nézve. 

- Erre nem számított. Váratlanul ért ez a dolog. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Ha ezt tudom nem is nyúlok hozzád. - válaszolta.

- Párszor már volt ilyen, mármint, hogy megvert. Kibírtam azt is és ezt is kibírom. Kicsit érzékeny, de majd elmúlik és ennyi. Nem kell sajnálni, erős vagyok, túl élem. - nem akarom, hogy most sajnáljon engem. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy sajnáljanak engem és nem is most fogom elkezdeni ezt.

- De én attól még sajnálom ezt ami veled történik. Tudom milyen szar ez a helyzet. Teljesen átérzem a fájdalmadat. - mondta majd megcsókolt. 

- Aludj itt ma este kérlek.- vetettem fel az ötletemet.

- Oké, de akkor anyát fel hívom, hogy hozza el a füzeteimet amik holnapra kellenek. - válaszolta majd tárcsázta is az anyukája számát. Rövid beszélgetés után azt a választ kaptam amit hallani akartam. 

- Na akkor menjünk vacsizni aztán fürdeni és aludni mert eléggé elrepült az idő. - javasoltam miután az órámra pillantottam. 

- Okés. Úgyis már éhes vagyok. - felelte nevetve. 

Időközben anya is hazaért és már a vacsit csinálta. 

- Szia anya. Átjött Jimin és itt is aludna nálam, remélem megengeded. - köszöntöttem anyát. 

- Sziasztok. Dehogy baj. Gyertek vacsizni épp most végeztem. - mondta anya lelkesen. Látszott rajta, hogy kedveli Jiminnie-t és örül ha itt alszik. 

- Mit főztél? - kérdeztem a finom illatott szimatolva. 

- Sült csirkét csináltam rizssel és párolt zöldségekkel. - válaszolta miközben szedett nekünk egy-egy adagot. 

- Van egy kis baj. Én nem szeretem a párolt zöldséget. - mondta a nagy csend közepette Jimin. 

- Nembaj Életem majd megeszem a tiédet is. - mosolyogtam rá és leültünk enni. 

- Hogy ízlik gyerekek? - kérdezte anya. 

- Nagyon finom lett. - válaszoltuk szinkronban Jiminnie-vel. 

- Telepátia. - néztem rá Édesemre nevetve. 

Vacsora után engedtem, hogy Jimin menjen elsőnek fürdeni. Hamar végzett, úgyhogy gyorsan én is elmentem tusolni. Miután végeztem bementem a szobába, megágyaztam és lefeküdtünk aludni. 

- Jóéjt Édesem. - mondtam miközben szorosan átöleltem hátulról. 

- Jóéjt Drágám. - válaszolta és megfogta a kezemet. 

Jimin

Őszintén megvallva nem lepődtem meg annyira azon amit Taehyung mondott. Hisz, ha az ember eléggé okos akkor rá jöhet arra, hogy mi folyik valójában a dolgok háta mögött. Teljesen át érzem a helyzetét, nem hiába sajnálom Őt és hiába mondja azt, hogy ne tegyem, én mégis meg teszem, hiszen mindenkinek kell egy támasz a nehéz időkben. Én szeretnék lenni az Ő támasza, az a személy szeretnék lenni számára, akinek bármit el mondhat és akiben feltétlen megbízhat. Bármennyire is erősnek tűnik, kell neki, hogy foglalkozzanak vele, tudom, hogy igényli az érintéseimet és minden egyes, édes szavamat figyelemmel kíséri. Ezzekel a gondolatokkal nyomott el az álom, Taehyung karjai között. 

Reggel párom telefonja keltett fel gyönyörű álmomból. Nyűgösen bújtam hozzá még közelebb, hát ha akkor nem hallom az ébresztő förtelmes hangját. Tae fészkelődött egy ideig és megfordult, hogy megszüntesse a borzasztó zaj forrását, amint ez megtörtént vissza fordult hozzám és újra karjai közé zárt, nyakamba szuszogva. Aish, nem akarok iskolába menni, oly' szívesen maradnék párom ölelésében egész nap. 

- Gyere Jiminnie. - noszogatott a mellettem fekvő fiú, majd egy fáradt sóhajt kieresztve, tornázta fel magát ülő helyzetbe. Miután én még mindig ugyanúgy feküdtem lehúzta rólam a takarót és kezemnél fogva ülésbe húzott. 

- Yah, én még álmos vagyok. - csaptam óvatosan mellkasára, mikor magához húzott. 

- Tudom szerelmem, de muszály kelnünk, mert elkésünk. - simított hátamra, lassan kinyitottam szemeim és fáradt tekintettem rá vezettem, lágyan rám mosolygott és homlokon puszilt. - Hé, nem kaptam jóreggelt puszit. - akaszkodtam nyakába, próbálva aranyosan mosolyogni. 

- Ez hatalmas vétek a részemről. - kacagott fel és ajkaimra hajolt átölelve derekam. 

Gyorsan el készülődtünk, megvártuk anyát míg elhozta a füzeteim és már indultunk is a suliba. 

- Tae, én még mindig álmos vagyok. - mondtam neki, miközben ismét ásítottam. 

- Azt látom és nyűgösebb is vagy. - kuncogott fel és a hajamra nyomott egy csókot, mikor csúnyán néztem fel rá. 

- Nem vagy vicces. - morgolódtam az orrom alatt, szememmel pedig a földet pásztáztam. Annyira el bambultam, hogy csak akkor eszméltem fel mikor Taehyung a kezemnél fogva rántott vissza, utána pedig egy autó dudálását lehetett hallani. 

- Normális vagy, Jimin? - akadt ki Taehyung és államnál fogva kényszerített arra, hogy a szemeibe nézek. 

- Én... sajnálom, nem figyeltem. - néztem rá megbántottan, próbáltam hatni rá, hátha meg lágyul a szíve. 

- Aigoo, kérlek, máskor nagyon figyelj oda. - aggódva figyelte arcom majd ajkaimra lehelt egy ártatlan csókot. Tizenöt perc elteltével már is az iskolába voltunk, lepacsiztunk a többiekkel, majd a helyünkre fáradtunk. Az első óra az ofővel volt, abba reménykedtem, hogy nem lesz semmi gond, nem úgy mint a legutóbb. De amikor bejött a tanár és közölte, hogy ültetés lesz, az egész osztály egyszerre kezdett el kiabálni és veszekedni. Mi Taehyung-al csak csöndbe ültünk egymás mellett, megsem szólalva. Végig néztük, ahogy a tanár kegyelmet nem kímélve ültette szét a barátokat, majd hirtelen Minsu neve csendült fel az enyémmel körítve. Egy szó nélkül kaptam cuccom után és cseréltem helyett a fekete hajú barátommal. A tanár szerencséjére mi nem veszekedtünk, hisz nem fogunk bele hallni, hogy ha nem egymás mellett ülünk az órákon. 

Órák után nem volt táncpróbám, mert ideiglenes jelleggel szünetet rendeltek el, míg az érettségi nem fejeződik be. Sajnos, most már hamarabb el kellett válnom TaeTaetől a költözés miatt. 

- Haza kísérlek, Édes. - mosolygott rám mikor meg álltunk az utca sarkán. 

- Nem kell, Tae. Menj haza és pihend ki magad, rendben? - aggódó tekintettel álltam lábujjhegyre, hogy egy csókot nyomhassak ajkaira. 

- Rendben, de reggel eléd megyek. - mondta tagadást nem tűrve, majd durva csókot váltott velem, miközben fenekemre simította kezét, erősen bele markolva feszes izmomba. Heves csók csatánk következtében mosolyogva váltam el tőle, majd kezét elvedtem fenekemről, hisz mégis csak az utcán vagyunk. Boldogan váltunk egymástól.

Taehyung

Másnap reggel nehezen bírtam fel kellni. Az ébresztőm csipogása után még vagy tíz percig feküdtem az ágyban. Kivánszorogtam a fürdőbe, gyorsan fogat mostam, megfésültem az isteni hajkoronámat és indultam is. Ígéretemhez híven Jiminnie jelenlegi címe felé vettem az utat. Éppen kopogni akartam amikor kinyílt az ajtó. 

- Jóreggelt Drágám. - köszöntött vidáman. 

- Jóreggelt Édesem. Mitől vagy ennyire feldobva? - kérdeztem, hiszen minden reggel nagyon fáradt szokott lenni. 

- Végre sikerült kipihennem magam. Indulhatunk? - kérdezte, de még mielőtt válaszolni tudtam volna karomnál fogva húzott a suli felé. 

- Héj megállnál egy kicsit. Veled ellentétben én iszonyatosan fáradt vagyok, és nem szeretek rohanni, pláne nem suliba. - szóltam rá amikor szinte két perc alatt végig rángatott az utcájukban amit egyébként rendes tempóban az ember jó ha öt perc alatt megtesz. 

- Neharagudj, de nem szeretnék elkésni. - mondta miközben végre megálltunk egy kicsit. 

- Miért késnénk el? - néztem rá meglepődve.

- Azért mert már 7:50 van, és még kell negyed óra mire beérünk. - adta tudtomra miközben a telefonján mutatta az időt. 

- Jesszus, jól elszaladt az idő. Na jó akkor úgy nézem ma is rohanunk a suliba. - válaszoltam miközben ismét rohanásba kezdtünk. 

Pontosan nyolcra sikerült beesnünk a tanterem ajtaján. Gyorsan köszöntünk a többieknek majd egy gyors csók után a helyemre mentem. 

- Szia Minsu. Mi a helyzet? - köszöntöttem legjobb barátomat

- Hali. Semmi különös. Épp a tolltartómat keresem. És veled? - válaszolta miközben könyékig a táskájában kutatott. 

- Semmi új. Na megvan a tolltartód? - kérdeztem mikor már bejött a tanár. 

- Ajj nincs sehol - felelte miután kiborította a táskája tartalmát a padunkra. 

- Jóreggelt gyerekek. - csendült fel a tanár nem túl kellemes hangja. - Maga ott mégis mi a francot csinál? - hangzott el a kérdés miközben Minsu-ra szegezte a tekintetét. 

- Tanárnő éppen a tolltartómat keresem, de amint láthatja nem jártam túl nagy sikerrel. - felelte kissé bunkón Minsu. 

- Fejezze be a pakolászást és foglaljon helyet ugyanis órát szeretnék tartani. - emelte egy szinttel magasabbra a hangját a tanárnő. 

- De nincs tollam, és maga meg elvárja, hogy jegyzeteljek az órán igaz? Akkor várja meg amíg megtalálom a tollamat a tolltartómmal eggyütt. És ha órát szeretne tartani akkor vegye le a falról. - ajjaj van egy olyan érzésem, hogy ezzel most elég messzire ment a fekete hajú barátom. 

- Azonnal takarodjon ki az óráról. Mégis, hogy engedheti meg ezt magának? - kiabálta el magát hirtelen a tanár, és kinyitotta a terem ajtót majd mutató ujjával a folyosóra mutatott jelezve Minsu-nak, hogy tényleg ki kell mennie. 

- De tanárnő nem gondolta komolyan, tényleg csak a tollát keresi. - próbáltam menteni a menthetőt. 

- Maga is ki akar fáradni az óráról? - szegezte nekem a kérdést. 

- Nem, csak az igazat mondtam. És tényleg nem úgy gondolta, egyszerűen csak szar napja van. Mindenkinél előfordul, biztos magának is volt már egy-egy rossz napja. - mondtam a tanárnőnek miközben próbáltam leültetni a barátomat. 

- Látom magának is nagy szája van. Mindketten kifáradnak az óráról azonnal. - mondta, majd kitessékelt minket a teremből. 

Amint kicsengettek az óráról és kijött a tanár, megpróbáltam bocsánatot kérni. 

- Tanárnő mindketten rettenetesen sajnáljuk. - kezdtem el a mondandómat. 

- Valóban? - nézett ránk a tanár. 

- Igen. - válaszoltam Minsu helyett is. 

- Én egyáltalán nem sajnálom, hiszen csak az igazat mondtam. - miért nem tudja egyszer visszafogni magát Minsu. Én értem, hogy utálja ezt az egészet és csak miattunk jár be, de könyörgöm nem viselkedhet így egy tanárral.

- Ez esetben Minsu te jössz velem az igazgatóiba. - mutatott a fekete hajú fiúra.

- Most azért mert kerestem a tolltartómat? - kérdezte idegesen Minsu. 

- Nemcsak azért, hanem a stílusa miatt is. - azzal megfogta barátom karját és az igazgatóiba kísérte...

_________________________________________