A végzetes baleset (2/2)

Műfaja:Dráma
Banda:BTS                   
Páros:Vmin (Kim Taehyung, Park Jimin)
Korhatár:+16
Taehyung-ot írja Viky,
Jimin szemszögét én (MinMi) írom.

                        Jimin

Mikor kinyitottam a szemeimet a sötétség ölelt körül. A sötétség mely már nagy áhítattal várt reám. Várt, türelmesen várt míg úgynem érezte, hogy magával vihet. Amikor pedig eljött a pillanat, magával ragadott majd egyszerűen csak ott hagyott. Kétségbeesetten kerestem a fényt mely talán megvilágítja utamat. De nem láttam semmit, se a fényt, se az utat. Előttem csak a sötétség lengedt. Egyre jobban féltem, féltem hisz fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Nem tudtam semmit, mintha kitörlődött volna minden emlékem.
-Jimin.
Valaki a nevemet harsongta, mégsem volt rajtam kívül senki e térségen.
-Jimin, ki kell birnod. Erős vagy. -  Olyan ismerős ez a hang. Taehyung?  Mit kell ki birnom? Hol vagyok?  Miért nem kapok válaszokat?
-Taehyung! -hiába kiabáltam legjobb barátom nevét, Ő nem felelt. Már a hangját sem hallottam. Tehetetlenségemben el kezdtem rohani. De mintha csak egy helyben futkosnák, nem hiszem, hogy mindössze több lenne ez az egész mintegy komor, sötét, képzelet. Azt hiszem rájöttem mi történik körülöttem. Ez az egész nem lehet több egy álomnál, az elmém egy része játszadozik velem. Próbáltam fel ébredni, de nem sikerült. Ekkor olyan érzésem volt, mintha valaki hozzá ért volna a kezemhez, ebben a pillanatban pedig körülöttem a sötétség erősen fénylett. Olyan erős volt, hogy be kellett hunyjam a szemem, majd amikor kinyitottam már nem a sötétségben voltam, hanem egy kórteremben. Kíváncsian fürkésztem a beteget ki az ágyon feküdt eszméletlenül, majd tekintettem rá vezetem a barna hajú fiúra. Taehyung!
Tudtam, hogy én fekszem azon az ágyon, nem lehetett más.
-Jimin, nem hagyhatsz itt engem. - szólt hozzám Tae vagyis inkább az eszméletlen énemhez.
-Itt vagyok Tae. - suttogtam magam elé. Nagyon rossz volt így látni Őt. Olyan sápadt volt és egyfolytában sírt miközben a kezemet szorongatta.

                     Taehyung

A kórházba érve gyorsan rohantam a betegfelvételi pulthoz, hogy megtudjam melyik kórterembe van Jimin.
- Jónapot. Megtudná mondani, hogy melyik kórterembe vitték Park Jimin-t?
- Jónapot uram. A hosszú folyosó végén a 95-ös szoba.
- Köszönöm.
- Igazán nincsmit.
Végig rohantam a folyosón amyen gyorsan csak tudtam. Muszáj volt látnom Jimin, hogy jól van-e. Ahogy beléptem a szobába a gépek csipogásán kivűl mást bem lehetett hallani. Egy nővérke figyelte Jimint. Beléptem és köszöntem. Próbáltam kérdezősködni hátha megtudok valamit az állapotárol.
- Uram, ide nem jöhet be. Csak hozzátartozók.
- Jónapot. Én a csapattársa vagyok, és egyben a legjobb barátom. Szeretném megtudni, hogy milyen sérülései vannak és, hogy rendbe fog-e jönni?!
- Az már más. Jöjjön csak beljebb. Jiminnek szilánkosra tört a jobb lába. Hallottam, hogy a balesete előtt táncolt. Attól tartok, hogy többet nem fog tudni táncolni. Sajnálom. Most mennem kell egy másik betegemhez. Viszontlátásra.
- Értem.. Köszönöm. Viszlát.
Jimin ágya mellett volt egy szék, közelebb vittem az ágyhoz és leültem mellé. Egy ideig csak bámultam élettelen testét amikor a sírás elkapott. Sűrű könnycseppek hullottak végig az arcomon. Megfogtam Jimin kezét és elkezdtem hozzá beszélni.
- Jimin hallasz engem. Ki kell bírnod, erős vagy. Nem hagyhadsz itt engem.
Ekkor visszajött a nővér és mondta, hogy mára ennyi volt, ideje hazamennem. Megfogadtam a tanácsát bármennyire is a nehezemre esett. Elindultam hazafele. Otthon már mindenki tudott a történtekrő hiszen Jungkook mindent elmondott nekik. Bementem a szobámba és magamra zártam az ajtót, ezzel jelezve, hogy nem akarok társaságot. Elővettem a közös képeinket és miközben nézegettem megint elkapott a sírás.
Ohh istenem tudom, hogy mostanában nem viselkedtem megfelelően. De már iszonyúan bánom. Nem veheted el tőlem Jimint. Ő a legfontosabb számomra. Csak ő létezik nekem. Nélküle üres a szívem. Magányos vagyok. Kérlek istenem, hogy segíts neki a gyógyulásba. Én nem tudom mihez kezdenék nélküle. Hiszen még else mondtam neki, hogy mit érzek iránta. Muszáj elmondanom ennyivel tartozom neki.

                         Jimin

Taehyung szavain ha most tudtam volna akkor biztos, hogy el sírom magam. Nem bírtam tovább a késztetést, oda mentem mellé majd kezemet vállára helyeztem. Ekkor mintha tudta volna, hogy én vagyok az a suhanlat el mosolyodott, de csak pár percig. Olyan szívszagattó volt Őt így látni.
Taehyungon kívül persze bejöttek hozzám a többiek is. NamJoon hyungon és Yoongi hyungon kívül mindannyian sírtak, tudom, hogy Ők csak azért nem sírtak mert erősnek akartak tűnni a többiek előtt. JungKook is ugyanolyan ramatyul nézett ki, mint Taehyung. Ezek szerint őket nagyon megviselte a balesetem.

Egyedül maradtam, a többieknek haza kellett menniük. Mondjunk igaz, hogy a két srácot alig lehetett ki vonszolni a kórteremből, de szerencsére SokeJin-nek sikerült beszélni a fejükel. Aranyosak, hogy maradni akartak, de nekik tovább kell folytatni az életüket.
Hangos pittyegésre lettem figyelmes. Éreztem a testem adta melegét így tudtam, hogy most térek magamhoz. Próbáltam szemeim kinyitni ,de mintha ólomból lennének pilláim csukódtak vissza. Éreztem, hogy valaki a kezemet szorongatja, próbáltam élet jelet küldeni neki. Egy kissé sikerült megmozgatni a mutató ujjam.
-Jimin! -kiáltott fel hirtelen Tae. A hirtelen hangzavarra össze húztam szemöldökömet. A pittyegés mely a gép adott ki magából, most hangosabb és gyorsabb ütemben halatszódott. Lassan kinyitottam a szemem, majd Taere vezettem fáradt tekintettem. Meg akartam kérdezni, hogy mégis mit kerestem itt, de nem jött ki hang a torkomon. Változtatni szerettem volna test helyzetemen, de amint próbáltam fel emelni jobb lábam ijedten kaptam oda kezemet.
-Ne erőltesd meg magad, kérlek. -Tae nyugodt arcal próbált vissza fektetni az ágyra, de nem hagytam neki. Gyors mozdulattal húztam le a takarót a testemről.Én csak ijedt tekintettel meredtem a begipszelt lábamra.

                       Taehyung

Reggel iszonyú volt felébredni. A melkhasomban nagy üresség tátongott. A tudat, hogy Jimin a kórházban fekszik megrémisztett. Magányosnak éreztem magam. Egyedül voltam. Lassan levánszorogtam a lépcsőn a konyhába. A többiek már fent voltak és reggeliztek. Vágytam a finom meleg reggelire hiszen már két napja nem ettem semmit. Nem volt kedvem semmilyen kajához sem, ezért csak egy kávét csináltam magamnak. Nagyon vágytam most az egyedül létre. A konyha pultnál maradtam és ott kezdtem el kortyolgatni a kávémat. Meredten bámultam ki a fejemből, észre se vettem, hogy Suga odajött hozzám.
- Jóreggelt Tae. A többiekkel arra gondoltunk, hogy bemegyünk meglátogatni Jimint. Gondoltam jöhetnél velünk te is.
- Jóreggelt neked is. Ez jól hangzik. Összeszedem magam és indulhatunk.

Pár percel később már a kórház bejáratánal voltunk. Halkan nyitottunk be Jiminhez reménykedve, hogy magánal van. De nem így volt. Ugyanolyan mozdulatlanul feküdt mint amikor utoljára láttam őt. A többiekkel az ágya köré ültünk várva, hogy felébredjen. Több óra is eltelt, de semmi sem történt. A többiek induláshoz készülődtek, de Jungkook és én még nem akartunk menni. Hosszas könyörgés után SokeJinnek sikerült minket meggyőzni, hogy ideje indulni. Ahogy végeztünk a felöltözéssel megfogtam búcsúzásul Jimin kezét. Ekkor Jimin felemelte a mutatóujját. Olyan hangosat kiáltottam, hogy a nagy hangomra összeráncolta a szemöldökét. Ahogy fáradt tekintetét rám vezette összeszorult a szivem a tudattól, hogy vissza kaptam őt. Próbált megmozdulni kényelmetlen helyzetéből, de nem sikerült neki. Persze, hogy is sikerült volna hiszen a jobb lába végig gipszben állt. Próbáltam vissza fektetni az ágyra, de nem hagyta magát. Ilyedten kapta le magáról a takarót. Az a rémület ami az arcára ült mikor meglátta begipszelt lábát szörnyű volt.
- Miért gipszelték be a lábam?? Válaszolj Tae!! Kérlek..
- Az a helyzet, hogy szilánkosan tört el a lábad. Többet nem táncolhatsz. Sajnálom.
- Mi?? Az nem lehet. Nincs tánc többet. Nem fogom kibírni.
Ekkor hangosan és egyre gyorsabban kezdett csipogni a gép. Jimin elkezdett mély levegő után kapkodni. Az arca sápadt lett mint a fal. A nővérek azonnal berohantak, de ekkor már Jimin eszméletlenül feküdt az ágyban. A gépen a piros csík kezdett kiegyenesedni. Kizavartak a kórteremből és elkezdték az újra élesztést. Kint iszonyú lassan teltek a percek. Hosszas várakozás után végre kijött a nővérke.
- Jiminnek szívrohama volt, de már jól van. Nem szabad felzaklatni. Most távozzon kérem a kórházból, pihenésre van szüksége.
Elindultam kifelé közben a többiek már kimentek és kint vártak engem. Elmeséltem nekik a történteket. Mindenki szörnyűlködve hallgatta. Ezután elindultunk a hosszú utcában hazafelé.

                        Jimin

           * 2 hónappal később *

Lassan két hónapja, hogy kiengedtek a kórházból. Minden egyes nap egyre borzalmasabban telik, nem bírom ezt a megpróbáltatást. Azzal nyugtatom maga olykor-olykor, hogy itt vannak velem a többiek és nem egyedül kell megvívnom ezt a csatát, de oly nehéz, hogy úgy érzem ketté tudna szakítani a fizikai és a mentális problémák. Hisz most az álmom ment tönkre, az ami történt most meg bélyegzi a jövőm. JungKook és Taehyung naponta legalább háromszor kérnek tőlem bocsánatot és mindig ott vannak ha akarok valamit csinálni. Mindig segíteni akarnak és nem hagynak egyedül sem csinálni ami már egy idő után kezd unalmassá válni.
-Taehyung, én is tudok szendvicset csinálni magamnak. -szóltam neki amikor vissza ültetett a kanapéra azzal a mondattal, hogy "majd én megcsinálom neked".
-De én szeretném megcsinálni neked, hisz tudod, hogy ha más csinálja az mindig finomabb. - mondta majd a hajamba puszilt.
Inkább nem mondtam semmit csak néztem tovább a TV-t. Pár perc múlva Tae két tányérral tért vissza.
-Jó étvágyat. -nyújtotta felém az egyiket.
-Köszönöm és neked is. -mosolyogva vettem el a tányért tőle.
Miután ettünk el kezdtünk valami hülye horror filmet nézni, de utálom ezeket a filmeket. Viszont elkapcsolni nem akartam mert tudtam, hogy Tae szereti őket, így hát inkább tűrtem és az olyan jeleneteknél pedig becsuktam a szemem, ilyenkor TaeTae csak kuncogott rajtam. Marha vicces mondhatom, én itt félek Ő meg rajtam nevet.
-Na, gyere ide. -nevetett még mindig majd jobb karját felém nyújtotta és a kezemnél fogva magához húzott. Fel tettem a kanapéra a sérült lábam, hogy kényelmesebb legyen ezért inkább Tae térdére tettem a fejem s onnan figyeltem tovább a filmre. Pont az a rész következett amikor a gyilkos megölte az áldozatát, gyorsan behunytam a szemem, hogy ne láthassam tovább, később pedig megéreztem Taehyung ujjait amint a hajammal játszadoznak. Ilyenkor nem félek annyira, mert megnyugtató, egy ilyen jóleső érzés fog a hatalmába.
-Jimin mondani szeretnék valamit. -csengett fel hirtelen Tae határozott hangja.

                    Taehyung

          **2 hónappal később**

Jimint végre kiengedték a kórházból. Sokkal jobb volt így, hogy már itthon volt. A melkhasamból eltűnt az üres és magányos tér. Helyére ismét a régi érzéseim jöttek vissza. Jungkook és én szinte mindig ott voltunk Jiminnie sarkába és ott segítettük őt ahol csak tudtuk. Egyik nap mikor a többiek elmentek otthonról rábeszéltem Jimint, hogy miután ettünk nézzük meg az egyik kedvenc horror filmemet. Jimin már kelt volna fel az ágyból, hogy csináljon magának szendvicset mire én gyorsan vissza ültettem az ágyra.
- Taehyung, én is tudok szendvicset csinálni magamnak.
- De én szeretném megcsinálni neked, hisz tudod, hogy ha más csinálja az mindig finomabb.
Pár perc múlva már vittem is neki a finom szendvicset.
- Jóétvágyat Jiminnie
- Köszönöm és neked is Tae.
Miután jól laktunk elkezdtük nézni a horror filmet. Jimin nem nagyon van oda ezekért a filmekért, de láttam rajta, hogy miattam végig fogja nézni. Persze az olyan jeleneteknél becsukta a szemémet, én megcsak kuncogtam rajta.
- Na gyere ide- szóltam neki, majd jobb karomat felé nyújtottam és szorosan magamhoz húztam. A sérült lábát feltette a kanapéra és a fejét a térdemre hajtotta, hogy kényelmes legyen neki. Pont az a rész következett amikor a gyilkos megölte az áldozatát. Jimin persze rögtön becsukta a szemét én meg elkezdtem az ujjaimmal a hajával játszadozni, hiszen tudtam ez mindig megnyugtatja. Ekkor úgy éreztem, hogy most kell elmondanom neki az érzéseimet, azt, hogy mennyire szeretem és, hogy mennyire szeretnék végre vele lenni.
- Jimin mondanom kell valamit -kezdtem bele határozottan a mondandómba. Jimin felült és nagy érdeklődéssel figyelt rám.
- Szóval, ez a dolog már régóta bennem van és úgy érzem, hogy most jött el az a pillanat amikor elmondom neked. Én többet érzek irántad mint barátság.- megfogtam az enyémhez képest kicsi kezét és úgy folytattam. Nem vagy nekem szimplán csak barát. Amikor veled vagyok jól érzem magam sőt nagyon jól, de amint jön Jungkook vagy bárki más és te vele vagy féltékeny leszek. Az elmúlt időben azért viselkedtem olyan furán, mert Szeretlek.
Ekkor közelebb hajoltam hozzá és számat az övéhez tettem, majd lágyan és hosszan megcsókoltam. Sejtettem, hogy ő is ugyanazt érzi hiszen Ő is visszacsókolt.

                       Jimin

Nagyon meglepődtem amikor szerelmet vallott. Sosem gondoltam volna, hogy Ő ilyen érzéseket táplál irántam. Amikor viszont megcsókolt a gyomrom bukdácsolni kezdett, úgy éreztem, hogy fontosabb vagyok neki mint bárki más. Ez pedig melegséggel áraztotta el törött szívemet. Mintha ebbe a csókba szeretné meg mutatni, hogy mit is érez pontosan irántam. Vissza csókoltam, még jó hogy vissza, hisz olyan édesen becézgette az ajkaimat a sajátjáival, hogy nem tehettem ellene semmit, de nem is akartam. Jól esik, hogy ilyen formába is törődik velem. Mikor elvált tőlem pihegve nézett rám, nem tudtam mit kéne mondanom neki csak nagyra nyílt csillogó szemekkel figyeltem rá. El mosolyodott majd ismét ajkaimra hajolt, habozás nélkül fontam karjaim nyaka köré, hogy még jobban a közelébe lehesek.
-TaeTae, én azt hiszem, hogy érzek valamit irántad. -váltam el tőle, de a karjaimat nem vettem el a nyakáról. Éreztem ahogy el pirulok, de nem foglalkoztam vele.
-És az, amit érzel irántam az jó? - mosolygott rám, de mintha Ő már tisztába lenne az én érzéseimmel.
-Igen, nagyon jó. -mosolyogva kezdeményeztem most én egy csókot. Akár hányszor megcsókol a pillangók mindig életre kellnek az alhasamban és az valami hihetetlen érzés. Mindkét kezét rá vezette a derekamra, úgy szorítva jobban magához.
-Park Jimin, leszel a barátom? - kérdezte komoly arccal Taehyung. Már kíváncsi voltam, hogy mikor kérdezi meg. Ekkor viszont meg jöttek a többiek is, de Tae-t láthatólag nem zavarta mert ugyan úgy ölelt így én sem engedtem el őt.
-Igen, leszek. - megsem vártam, hogy mit mond hanem egyenesen rá tapadtam az ajkaira.
-Tapsot az ifjú párnak. -nevetett fel jó ízűen Hoseok hyung miközben leült mellénk a kanapéra a többiekkel együtt. Nem mondtam rá semmit hanem inkább hozzá vágtam egy dísz párnát utána pedig Taehyung-hoz bújtam. Pár perc elteltével egy hangos ajtó csapódást hallottunk, körbe néztem a társaságon ekkor vettem észre, hogy JungKook nincs itt.
-Ne aggódj, biztos csak valami dolga akadt. -mondta biztatóan Tae a karomat simogatva.

                       Taehyung

Jó érzés volt, hogy Jimin vissza csókolt. Őszintén megmondva én nem erre a reakcióra számítottam. Éreztem édes csókjain, hogy ugyanúgy érez irántam mint én Ő iránta. Szerelmes csókolózásunkat a többiek hazaérése zavarta meg. Bár jobban mondva engem nem zavart, hagy tudják meg ők is ezt a csodálatos dolgot. J-Hope egyből elkiabálta magát: Tapsot az ifjú párnak!! Ezt egy hangos ajtó csapás rázta meg. Jimin körbe nézett a társaságon és Jungkook hiányzott. Biztos valami dolga akatt nyugtattam meg Jimint aki láthatóan elkezdett aggódni, hogy vajon hova ment Kook. A többiek odajöttek körénk és elkezdtek össze vissza kérdezgetni minket, hogy ez mégis mi meg hogy hogyan jöttünk össze. Kezdett fájni a fejem a sok kérdéstől.
- Elég legyen- kiabáltam el magam. Mindent elmesélünk szóról szóra. Miután végeztünk a meséléssel a többiek végre békén hagytak minket. Időközben beesteledett és leültünk vacsorázni. Jungkook is hazaért. Arcán látható volt, hogy valami nincs rendben. És ekkor jött az a pillanat amire egyikünk számított.
- Figyeljetek srácok. Én szeretlek mindnyájatokat, de ezt nem fogom bírni. Be kell valljam, hogy én is érzek valamit Jimin iránt, de én sem tudom, hogy pontosan mi is az. Ezért úgy döntöttem hosszas gondolkodás után, hogy elutazok pár hónapra. Én nagyon örülök nektek, de nekem kell egy kis idő. Most indulok és nem tudom, hogy meddig leszek távol.
Na erre aztán tényleg senki nem számított. Könnyekkel a szemünkben  elbúcsúztunk Jungkook-tól. Be kell vallanom, hogy én se akartam, hogy elmenjen, de ha neki ettől jobb lesz akkor menjen. Jimint eléggé megviselte Kook távozása. Be is zárkózott a fürdőbe. Órák után végre kijött, és mondta, hogy menjünk aludni. Bementem hozzá.
- Jimin! Visszafog jönni. Kell neki egy kis idő, hogy ezt feldolgozza.
- Tudom, hogy visszajön, de úgyérzem, hogy most örökre megutált minket.
- Jaj ne mondj ilyen butaságokat- szorosan megöleltem.
-Gyere mostmár ideje aludnunk. Lekapcsoltam a villanyt és szorosan egymáshoz bújva aludtunk el.
Én voltam a világ legboldogabb embere. Nekem jutott a világ legjobb és legsexybb pasija. Ennél többet még kívánni se tudok, csak hosszú és boldog életet kettőnknek.