Váratlan Fordulat (2/15)-Vmin, ZeloGyeom

Műfaja:Iskolai élet
Banda:BTS                   
Páros:Vmin (Kim Taehyung, Park Jimin), ZeloGyeom (Kim YugYeom, Choi JungHon)
Korhatár:+16
A történetben elő fordulhat: vér, erőszak, bántalmazás, trágár beszéd
Megjegyzés: Taehyung-ot írja Viky,
Jimin szemszögét én (MinMi) írom.

                        Jimin

Nem hittem volna, hogy a közel jövőben ilyen fog velem történni. Sosem képzeltem el, hogy az a bunkó, köcsög egyszer segíteni akar nekem. Az iskola hátra levő részében nem szólt hozzám csak folyamatosan bámult, amit nem tudtam hova rakni. Próbáltam nem rá figyelni, de nem ment valami jól, a füzetembe megse tudnám számolni hány át húzott szó szerepel. Mikor ki csengettek egyből haza mentem. Nem akartam, hogy valami gond adódjon abból esetleg, hogy nem megyek haza egyből és milyen jól tettem. Apám kocsija ott volt a házunk előtt. Itthon van. A szívem gyorsabban kezdett el verni, a pulzusom az egekbe szökött, a tenyerem izzadni kezdett, de nem tehettem mást, be kell mennem. Nagy nehezen kinyitottam a bejárati ajtót, majd be sétáltam a nappaliba, előtte gyorsan levettem a cipőm és a kabátom.
-Sziasztok. - köszöntem miközben körbe néztem a helységben, apám a kanapén ült, anyám pedig előtte mászkált erősen gesztikulálva. De amikor meghallottak mindketten rám kapták a tekintetük.
-Fiam, milyen volt ma az iskola? - kérdezte tőlem apa. Furcsa volt, hogy érdeklődött felőlem.
-Kaptam egy négyest fizikából. - mondtam halkan miközben a földet kémleltem szemeimmel. Féltem apám reakciójától, nem számítottam dicséretre, nagyon jól tudtam, hogy most sem fogja a hajamat simogatva azt mondani, hogy nagyon ügyes vagyok. Hisz az ő szavaival mondva, négyes átlaggal nem lehetek vezér igazgató.
-Akkor most fogod magad és szépen le ülsz tanulni.
-Re... Rendben. - csuklott el a hangom, lehajtott fejjel mentem fel a szobámba. Ledobtam a táskám az ágyam mellé, leültem az íróasztalhoz és nekiálltam tanulni.

Reggel arra ébredtem, hogy borzalmasan fáj a derekam, amit nem is csodállok tekintve, hogy ülve aludtam el. Lassan fel emeltem a fejem a füzetemről, mikor realizáltam, hogy hol is vagyok ki mentem a fürdőbe rendbe tenni magamat. A tükörből észre vettem a karikákat a szemem alatt és a szemem sem csillogott úgy ahogy szokott. Olyan fáradt voltam, hogy a karikákat nem volt kedvem eltüntetni, a karomon lévő sebeket sem kötöttem be, amik ezért később biztos, hogy fel fognak szakadni emiatt pedig az ingem véres lesz. De most az sem érdekelt, fel öltöztem majd egyenesen az iskolába indultam.

                    Taehyung

Végre kicsöngettek az utolsó óráról is, véget ért a szenvedésem. Egyedül akartam lenni, ugyhogy ahogy kicsengettek már rohantam is az ajtó felé. A srácoktól se köszöntem el csak mentem haza. Mikor hazaértem nem várt meglepetés ért. A nevelő apám otthon volt. Nem volt, megszokott mert minden idejét a kocsmába töltötte. A nevelő anyám se volt különb, csak annyiba, hogy ő nem vert engem. Beléptem az ajtón, ekkor éreztem, hogy megint feszkó lesz.
- Sziasztok.- köszöntem hangosan.
- Mi volt ma a suliban? - tette fel a kérdést a nevelő apám.
- Semmi érdekes.
- Add ide az ellenörződet, hagy nézzem meg a jegyeidet amiket eddig kaptál.
- Félve nyújtottam át, mivel már volt három egyesem, amit a nevelő anyámnak se mutattam meg.
- Köszönöm fiam.
Elkezdte lapozgatni és jött az az oldal ahol a három egyes volt. Az egyesek matekból voltak.
- Mi ez?? Mi ez a három egyes?? Hogy tanulsz te szégyentelen!!??
- Sajnálom- válaszoltam lehajtott fejjel.
- Sajnálhatod is.
Ahogy ezt kimondta elővette a nadrág övét. Ekkor tudtam, hogy megint elfog verni. Lefeküdtem a kanapéra hassal. Előtte levettem a pólómat. És el is kezdett verni. A fájdalomtól összehúzódott a hátizmom.
-Most pedig menjél tanulni te hálátlan kölyök. - felálltam a kanapéról és a fájdalomtól lelassulva ballagtam be a szobámba.

Reggel felébredtem. A hátam sajogott a fájdalomtól. Kimentem a fürdőbe. A tükörbe megnéztem a hátamat. Tegnap nem vettem észre, hogy vérzett a hátam és rászáradt a hátamra a vér. Lemostam, majd betekertem fáslival a lila foltokat, és indultam a suliba. Tesivel kezdtünk. Már mindenki fel öltözött és kint várta a tanárt kivéve Jimint, mert ő még öltözött. Kénytelen voltam előtte öltözni.
- Jóreggelt! - köszönt rám Jimin.
- Hello.
Leültem és elkezdtem át öltözni, de mielőtt még levettem volna a felsőm észre vettem valamit. Jimin véres inge volt az.
- Héj mi történt veled, hogy véres lett az inged?
- Ahh semmi. Most nem szeretnék róla beszélni.
- Na mondd el. Meghallgatom szivesen.
- Mondtam, hogy nem akarom elmondani, nem érted!??
- Oké. Akkor ne mondd el.
Levettem a felsőmet és öltöztem át. Ahogy vettem le a felsőmet iszonyú fájdalom nyilalt a hátamba. Fogaimat össze szorítva öltöztem át. Órán a már félig össze forrt sebem egy rossz mozdulattól felszakadt. Annyira fájt, hogy kábultan zuhantam a földre...

                         Jimin

Nem akartam neki el mondani semmit. Minek, esetleg azért, hogy még valamivel tudjon piszkálni? Köszönöm, de én abból nem kérek. Meg tartom inkább magamnak, mint hogy egy ilyen alaknak, mint Ő, elmondanám. Viszont mikor eszméletlenül eset össze a tesi terembe, nem tudtam rá haragudni. Könyörgöm, hogy is tudtam volna, hisz nem volt magánál. Nem gondolkodtam semmin, egyenesen Taehyunghoz rohantam. Ijedten pillantottam alakjára mikor le térdeltem mellé. A fájdalom tisztán látszódott az arcán. Amikor a tesi tanárnak sikerült át jutnia a kis tömegen megvizsgálta a földön fekvő fiút. -Minsu, kérlek vidd a barátodat az orvosiba, de utána neked vissza kell jönnöd, te pedig -mutatott rám a tanár, mire csak meglepetten pislogtam - kísérd el őket, vidd magaddal az Ő holmiját és a sajátodat is, mert ott kell maradnod míg fel nem kell.
Nem értettem, hogy miért nekem kell velük mennem, hisz mind a ketten utáltak engem. Míg Minsu föl kapta szerencsétlent a földről addig én be rohantam az öltözőbe, a ruhákat bele vágtam a táskánkba. Azon se csodálkoznék, hogyha összekeverednének a ruháink.
Gyorsan utánuk rohantam a folyosón, szerencsére pont az ajtó előtt értem őket utol.

Az iskola orvos megvizsgálta Taehyungot, majd bekötötte a csúnya sebeket a hátán. Fogalmam sincs, hogy honnan szerezhette azokat a sebeket, de nem ezek voltak az elsők neki. Bármennyire hihetetlen, de megsajnáltam ezt a kis suttyó gyereket. Mikor az orvos ki ment, nem tudtam mit csinálni magammal. A hosszú ujjú pólóm aljával játszadoztam, amit azért vettem fel mert a tesi póló ujja rövid volt. Körbe néztem a helységben, mert van egy olyan érzésem, hogy elég sokat leszek majd itt. Nem akartam, hogy Taehyung fel ébredjen. Nem vagyok abban a lelki állapotban, hogy őfelségének magyarázkodjak, hogy én mit keresek itt és hogy hol vannak az elme zavarral küzdő barátai. Igazából csak abban reménykedem, hogy ahogy elesett legalább be verte a fejét, nem nagyon csak egy kicsit, pont annyira, hogy agyrázkódása legyen. Tudom, tudom. Nem kéne ilyeneket mondanom, igaz? De talán akkor nem lenne ennyire elviselhetetlen egy személyiség.
De látszólag Taehyung nem akart magához térni vagy csak egyszerűen szeret csipkerózsikát játszani, már az utolsó óráról is ki csengettek.
-Te még itt vagy? Nyugodtan haza mehettél volna. - mosolygott rám Dr. Lee.  Rá néztem Tae-re és nem volt szívem itt hagyni őt. Jesszus, mióta becézgettem?
-Inkább maradnék, ha nem gond. -mondtam az alvó fiút nézve.
-Nyugodtan, de addig elintéznék egy hívást, rendben?  Lassan fel fog ébredni úgy, hogy kérlek várjatok meg. - mondatára csak bólintottam egyet. Mikor csukódott az ajtó Taehyung abban a percben kezdett ébredezni.

                    Taehyung

A hátam lüktetett a fájdalomtól mikor kezdtem maghoz térni. Lassan nyitottam ki a szemeimet. Hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok. Félig felültem és körbe néztem. Gondolom az orvosiba voltam. Jimint láttam egyedül a szobába. Nem értettem, hogy miért van itt. Hiszen már három óra volt, rég kicsengettek. Ebben a pillanatban jött Dr. Lee.
- Hogy érzi magát??
- Nagyon fáj az egész hátam és hátul a fejem.
- Hogyan szerezte a hátán levő sebeket?
Na ezt az egy kérdést nem akartam. Jesszusom most mit mondjak? Nem mondhatom el az igazat, hogy az alkoholista nevelő apám ver.
- El estem, ennyi az egész.
- Legközelebb jobban vigyázzon magára.
- Rendben. Most akkor haza mehetek?
- Igen. Bekötöttem a sebeit. Reggel makd cserélje át a kötést és fertőtlenítse le.
- Köszönöm szépen. Viszontlátásra.
- Viszlát uraim.
Jimin odaadta a ruháimat és gyorsan felöltöztem.
- Miért vagy itt?
- Mert a tanár mondta, hogy várjalak meg, és aggódtam is egy kicsit miattad hiszen mégis csak az osztálytársam vagy.
- Hát köszi, hogy maradtál velem. Nem láttad Minsuékat?
- Minsu hozott téged be az orvosiba, de azóta nem láttam őket. Nem tudom, hogy hol vannak.
- Értem, kösz.
- Mi történt a hátaddal?
- Nem akarok erről beszélni. Meg különben is nem vagyunk barátok, miért mondanám el!? Most viszont megyek haza. Holnap majd találkozunk. Szia.
- Oké. Szia
Ezzel elváltak útjaink. Már előre féltem, hogy mi lesz otthon. Mit mondjak, miért késtem? Nem fogom elmondani, hogy annyira megvert, hogy össze estem tesi órán. Na mindegy, majd kitalálok valamit. Mikor befordultam az utcánkba nevelő apám kocsiját sehol se láttam. Bementem a házba.
- Sziasztok.- köszöntem hangosan.
- Szia. Apád nincs itthon vissza kellett mennie. Nem mondta mikor jön, ugyjogy egy darabig megint nem lesz itthon.
- Okés anya. Most fel megyek a szobámba.
- Rendben.
Hihetetlenül boldog voltam, hogy egy darabig megint nem látom majd. Lepakoltam a táskámat és bevettem a fájdalom csillapítót amit még az orvos adott nekem. Nem sokkal utána el is aludtam. Másnap reggel az ébresztő órámra kelltem. A fürdőbe lerendeztem a hátamat és indultam a suliba. Pont becsengőre értem be. Leültem és már jött is a tanár.

                         Jimin

Meghökkenve ültem még az orvosi szobába, Taehyung már rég lelépett. Én pedig egyedül ülök itt egy magamba, mint valami hülye gyerek. Nem is tudom mikor tértem magamhoz, talán akkor mikor az anyámtól kaptam egy SMS-t, mi szerint későn ér haza. Nekem viszont csak pár perccel később eset le hogy ez pontosan mit is foglal magába. Villámcsapás következtében jöttem rá arra, hogy csak az apámmal leszel otthon, nem mellesleg több mint egy óra késésben vagyok. Gyorsan magamhoz vettem a táskám és már rohantam is ki az épületből,  hazáig meg sem álltam. Mikorra a ház elé értem már alig kaptam  levegőt, az oldalam már szúrt a tüdőmbe rekedt levegő miatt. De ez a fájdalom semmi  ahhoz képest amit apámtól fogok majd kapni.
Lassan nyitottam ki a bejárati ajtót, de apám már az előszobába várt engem.
-Szia apa. -köszöntem halkan.
Letetem a táskám és levetem a kabátomat is. Apa nem volt a legnyugodtabb, láttam ahogy az izmai meg feszülnek a karjain.
-Hol voltál fiam? - kérdezte idegesen, de még nem kiabált. Mivel nem válaszoltam neki elém trapolt és az ajtónak szorított. - Kérdeztem valamit.
-Az iskolába. -válaszoltam alig hallhatóan. Reakcióját nézve nagyon nem tetszett neki a válaszom.
-Nekem aztán ne hazugy. - sziszegte indulatosan az arcomba. Tisztán érződött leheletén az alkohol átható szaga. Fintorogva fordítottam el a fejem, de Ő ezt nem engedte. Nyakamra erősen rá szorított, hogy a szemembe nézhesen. -Ha velem beszélsz néz a szemembe te szégyentelen.
Mikor az utolsó szó elhagyta száját elengedte a nyakam, hogy tudjon adni egy pofont.
-Sa...sajnálom. - dadogtam a fájdalomtól, a könnyeim pedig utat törtek maguknak. Megse merem magyarázni hol léttem okát, mert most amilyen állapotba van úgysem hinne nekem.
- Hányszor kell neked el magyaráznom, hogy iskola után egyből haza jösz? Ha? - utolsó két szava után kaptam egy-egy ütést a bordáim közé, amik eszméletlenül fájtak, akkora ütést mért a jobb oldalamra, hogy beszorult a levegőm,ráadásul a nyakamat még mindig erősen szorította, csak úgy kapkodtam az oxigén után. Erősen rá szorított a csípőmre, mire sírva fel sziszentem. Oly annyira szorított, mintha csak satuba zárta volna a testem. Pár perc múlva még jobban rá szorított a nyakamat tartó kezére, utána pedig elengedett. Utoljára mégegyszer gyomorszájon ütött, majd magamra hagyott. Amikor már nem láttam a földre rogytam. A fájdalomtól már csillagokat láttam, de tudtam, hogy lassan fel fogok tudni állni. Nagy nehezen bejutottam a szobámba és úgy ahogy voltam lefeküdtem, nem érdekelt, hogy a testem minden egyes pontja sajog csak aludni akartam. Ismét sírva aludtam el...

                      Taehyung

Észre se vettem, hogy kicsengettek. Csak ültem a helyemen magam elé bámulva. Ekkor jött oda Minsh és Mark.
- Szia Tae. Hogy érzed magad? Tegnap nagyon ránk ilyesztettél tesin. - kérdezte aggodó hangon Mark.
- Sziasztok. Jobban érzem magam egy kicsivel. Neharagudjatok nem akartalak megilyeszteni titeket.
- Jaj nehülyeskedj, dehogy haragszunk. Elmondod, hogy miért estél össze? - kérdezte Minsu
- Most még nem állok készen arra, hogy ezt bárkivel is megosszam. Túl frissek még bennem a sebek. Kell egy kis idő nekem. Tudjátok, hogy veletek mindent megosztok és ezt is megfogom, de nem most. Ha eljön az idő amikor már tudom róla beszélni akkor elmondom azonnal. Ígérem.
- Hát jó. Ahogy gondolod. Azt tudd, hogy mi mindig melletted vagyunk bármi is történjen. A barátaid vagyunk és szeretünk téged. - mondták a srácok.
- Aranyos tőletek és én is szeretlek titeket.
Ebben a pillanatban becsengettek. Nyelvtan óra következett. A tanár nem volt jó passzban, ezért megengedte, hogy szabad foglalkozás legyen. Jimin már fordult is hozzám, hogy beszélgessen velem.
- Mondjad mit szeretnél? - kérdeztem tőle.
- Csak annyit, hogy hogy érzed magad a tegnapi után?
- Jobban.
- Bármilyen fura azért engem egy kicsit érdekel, hogy miért történt az ami történt?
- Nem akarok róla beszélni. A srácoknak se mondtam még el. Ha ezt logikusan végig gondolod akkor kitalálhatod, hogy neked se fogom elmondani.
- Rendben. Akkor tartsd magadban.
- Azt is fogom csinálni.
Az óra hátra levő részében zenét hallgattam és próbáltam nem a történteken agyalni. Szünetben ismét odajöttek a fiúk.
- Jössz velünk a büfébe? - kérdezte Minsu.
- Most nincs kedvem. Menjetek csak nyugodtan.
- Hozzunk neked valamit? - kérdezte Mark.
- Igen egy csoki most rám férne.
Már nyúltam is a táskám felé, hogy kivegyem a pénztárcámat, ekkor egy hatalmasat nyilalt a hátamba a fájdalom. Elkezdtem szédülni.
- Héj, jól érzed magad? Eléggé elsápadtál. - tudatta velem aggódva Minsu.
- Csak belenyilalt a hátamba a fájdalom, és iszonyúan sajog most. Nagyon szédülök.
- Najó. Akkor az lesz, hogy én lemegyek csokiétt te meg itt maradsz Tae-vel. - tudatta velünk Mark.
- Rendben, ez egy jó ötlet. - mondta Minsu.
Pár perc múlva Mark jött vissza a csokival. Egyből neki álltam megenni. Éreztem ahogy felmegy a cukorszintem és kezd elmúlni a rosszullétem.

                         Jimin

Reggel nehezen tértem magamhoz, sikerült eltüntetnem a lila foltokat, így nyugodtabban indultam az iskolába. Aish, hihetetlen, hogy Tae nem akarja el mondani. Jó megértem, de akkor is kíváncsi vagyok rá. Nyelvtan után inkább elmentem a mosdóba meg mosni az arcom, mert nem nagyon éreztem jól magam.
-Szépfiú, várj. - kiabált utánam Hoseok hyung mikor a folyosón sétáltam.
-Hali Hyung.
-Hali, mivan veled? - kérdezte tőlem, de mivel láthatta rajtam, hogy nem nagyon értem Őt, folytatta - Tegnap óta nem válaszolsz az üzeneteimre.
Gyorsan kikaptam a telefonomat a zsebemből és megnéztem az értesitőket.
- Oh, ne haragudj, Hyung. Tegnap nem  nagyon volt időm, mert tanulnom kelet, reggel pedig nem vettem észre. - hazudtam neki, mert nem akartam le bukni. De Hyung olyan furcsán nézet rám, utána  nyakamra tévedt a tekintette és egy ideig ott is hagyta. Zavartan simítottam nyakamra, amit talán mégsem kelet volna, mert még mindig elviselhetetlen a fájdalom amit ott érzek.
-Mi történt a nyakaddal? - ne, baszki, le moshattam az alapozót. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Aish, és még az alapozót sem hoztam magammal.
-Se... Semmi, Hyung, ez nem az aminek látszik. - fogalmam sincs, hogy mit mondjak neki.
-Valóban nem az, mert azt sem tudod mondani, hogy van valakid, mert tisztán látszanak az új lenyomatok. - húzta el a száját Hyung.
-Hyung...
-Nem kell el mondanod most, ha nem szeretnéd.
-Köszönöm. - ötletem magamhoz. -Mennem kell tesire.

Az öltözőben már csak Taehyung és Minsu volt. Meg próbáltam úgy öltözni, hogy ne vegyenek észre semmit, de hiába voltak már készen ők még akkor is ott ültek. Annyira siettem, hogy a pólóm kiesett a kezemből, így több ideig tartott mint kellett volna a ruha anyag felvétele. Halottam, hogy halkan suttognak valamiről, de nem figyeltem rájuk, minél előbb ki akartam már menni, de amikor nyitottam volna ki az öltöző ajtaját, valamelyikük a csuklómnál fogva húzott vissza.
Megfordulva TaeTae-vel álltam szembe, nagyon furcsán nézett rám, mintha ideges lenne.
-Ki bántott? - kérdezte ingerülten, de most az egyszer nem én váltottam ki nála ezt az érzést.
-Senki. - mondtam neki halkan mire kissé megszorította a csuklóm, fel sziszentem a bele nyílaló fájdalomtól, mire Taehyung szemei elkerekedetek. Hirtelen húzta fel a pólóm ujját, ellenkezni sem volt időm, hideg mutató újat végig húzta a lilás-zöldes foltjaimon.
- Ki tette ezt veled? Talán egy végzős? Mond el Jimin, tudnom kell. - már-már kétségbeesetten csenget hangja. Nem értem őt, miért foglalkozik velem. Nem válaszoltam neki, annyira meglepet ez az énje, hogy nem tudtam megszólalni. - Jimin, honnan szerezted az oldaladon lévő nagy lila foltot?
-Én... Én. - kerestem a szavakat, de nem találtam. Még mindig nem értem a viselkedése okát.