Because, I love you (one shot)- YugKook

→Az, hogy mi köt össze minket, néha megmagyarázhatatlan. Akkor is összetart, ha már a köteléknek el kellett volna szakadnia. Van, ami még a távolságot is legyőzi, és az időt és a józan észt; és néha egy kötelék örökké tart.←

A mi kötelünk is örökre megmarad. A kötél, mely az egymás iránt táplált szerelemtől lesz egyre hosszabb és hosszabb. A kötél, mely a szenvedély mámorító érzéstől lesz egyre vörösebb és vörösebb. A kötél, mely miattunk lesz örök életű. Mert te kiegészítesz engem és én is téged. A szerelem amit irántad érzek csillapíthatatlan, a tűz amit te okozol el olthatatlan, a szikra amit az érintésed táplál ki engesztelhetetlen. Az őrületbe tudsz kergetni minden egyes szavaddal. Szeretem hallani a nevetésed, látni a mosolyod, a kezedet a kezemen. Lemerem fogadni, hogy nem tudod milyen szép vagy nevetés közben, neked van a legszebb mosolyod. Imádom, hogy minden egyes találkozáskor ugyan úgy csillognak szemeid. A szemed akár az univerzum, gyönyörű, mégis elveszek bennük. Mindig úgy nézel rám, mint ha én lennék a számodra az egyetlen, tudom, hogy ez így is van.

   Hogy te mit jelentesz nekem?
       Hogy mit érzek irántad?

Megfogalmazni nem tudom, így nem kísérlem meg a lehetetlent.
Egyet tudok: mindennél és mindenkinél jobban, tiszta szívemből szeretlek Téged, igazán, feltétel nélkül.
Te adsz nekem erőt a hétköznapok szürkeségében, Rád gondolok, ha azt érzem, nincs remény.
Bármit megadnék Neked, bármit megtennék érte, hogy boldognak lássalak.
Te vagy az, akit igazán szeretek.
Ha nem lennél, a létemből hiányozna valami, amit semmi más nem képes pótolni. Az, hogy én szerethetlek, hihetetlen megelégedettséget és örömet ad.
Úgy érzem, amikor megismertelek, megtaláltam az igazságot önmagamban és a világban.
Mióta az eszemet tudom, erre az érzésre vágyom.
Tőled megkaptam ezt az érzést, és úgy érzem, ez a legtöbb, amit ember adhat embernek.

→Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni.←

-JungKook, gyere ide kérlek! - szólt SeokJin a konyhából.
-Itt vagyok, Hyung. - sétáltam mellé miközben a telefonomat nyomkodtam.
-Segítesz a zöldségeket meg pucolni?
-Persze, pillanat. -mondtam és gyorsan be fejeztem az üzenetet, de mielőtt el küldhettem volna, a mellettem álló személy kikapta a mobilom a kezemből.
-Hagyd már szegény gyereket, biztos azért nem ír mert most mennek haza fele. - nem mondtam inkább semmit, hanem inkább neki álltam a zöldség pucolásnak. Pont végeztem amikor megszólalt a telefonom, csapot papot ott hagytam és egyből a telefonomhoz rohantam. -Gyomi. - szóltam bele egyből. Alig vártam, hogy végre beszélhessek vele.
-Hyung. - biztos vagyok benne, hogy mosolyog. - Most értünk haza, induljak most?
-Ne, érted megyek, van számodra egy meglepetésem.
-Mi az Hyung? Mondd el, kérlek!
-Nem, nem. Sietek
-Rendben, vigyázz az úton. Szeretlek Hyung.
-Szeretlek Gyomi.- mosolyogva bontottam a vonalat.
-Jaj, a mi kis maknae-ink szerelmes, hát nem aranyos? -csipkedte az arcom Jimin. Ez a Hyung, nem normális.
-A helyedben inkább csöndben maradnék, nem én tettem magamra egy masnit. -utaltam a vastag piros fonalra amit körbe tekert a jobb karján a nyakán keresztül egészen a derekáig, a hasára pedig kötött egy masnit.
-Na, most miért vagy ilyen?  Taehyungnak tetszett. -bigyesztette le ajkait, majd kiment a konyhából, gondolom TaeTae-hez.

→A távolság jelentéktelen dolog. Egyedül az első lépés az, amit nehéz megtenni.←

Lassan sétáltam a kihalt utcán, decemberhez képest nincs is olyan hideg. Olyan gyönyörű ilyenkor minden, a kirakatok kivannak világítva és egyre jobban esik a hó is. Mikor a GOT7 dormjához értem egyből be csengedtem, pár percig kellett csak várnom ahhoz, hogy YugYeom a nyakamba vesse magát.
-Hiányoztál Hyung.
-Te is nekem, nagyon. - kissé elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy egy csókot nyomhassak ajkaira. - Gyere, menjünk.
-Hova? - kíváncsiskodott a fekete hajú fiú.
-Majd meglátod. - mosolyogtam rá, összekulcsoltam ujjainkat majd a közeli parkhoz vezettem Őt.
Alig várom, hogy végre elmondhassam azt neki ami a szívem nyomja. Őszintén bevalva féltem a reakciójától. Hogyne féltem volna, hisz mindössze két éve vagyunk együtt.
-Itt is vagyunk. - álltam meg a park közepén.
-Miért hoztál ide, Hyung? - kérdezte, de nem válaszoltam, helyette inkább cselekedtem. Nem érdekelt, hogy tiszta sár minden, fél térdre ereszkedtem előtte, közbe pedig mindkét kezét megfogtam.
-YugYeom, nálam jobban senki sem szeret téged. Számomra te vagy az egyetlen, te vagy a mindenem. Aish, otthon vagy hússzor elmondtam magamba a beszédem, de most, hogy itt állsz előttem, mindent elfelejtettem. -nevettem fel kínomban, majd inkább előhúztam a kabát zsebemből egy kis dobozkát. - Csak annyit szeretnék, hogy gyere hozzám. Házasodjunk össze, benne vagy?
Láttam rajta, hogy nagyon megleptem őt, de amint felfogta a kérdésem súlyát, gondolkodás nélkül , könnyező szemekkel a karjaimba vetete magát, miközben ezt a kis szócskát mondogatta; igen.

→A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.←