In winter, wonderful the love(one shot)- MarkJim

A próba teremből kiáradó hangos zene lengtebe az egész folyosót. Viszont, ha az ember jobban oda figyel akkor, egy eléggé  halk zihálást is  hozzá tud kapcsolni a hangos ricsajhoz. A próbaterembe bekukantva, egy vörös hajú fiú erőteljes mozdulatai látszódót a tükörből, de aki nem a fiú tükörképét nézte, az láthatta a vörös valódi énjét. Láthatta, hogy az erőteljes lépések mit takarnak valóban, láthatta azt is, hogy az izadságtól már teljesen vízzes a pólója. Láthatta a fiatal fiún a kimerültséget, a keserű vágyat ami körbe lengi az egész lényét. A vágy, ami szerint a legjobb akar lenni. Ő csak erre törekszik, legjobbnak lenni. Őt nem érdekli más csak az, hogy végre senkinek ne okozón csalódást. Nem akar senki terhére lenni, de mintha mégis rá szorulna mások segítségére. Jimin nem akar más emberektől függeni, a saját akaratából, kitartásából akarja elérni az álmait.

Mark mindezek ellenére szeretné, hogy a fiatalabb ne legyen ennyire komoly. Szerinte Jimin túl kedves és csak kihasználják naivságát, hogy ott szúrják majd hátba ahol csak tudják. Persze Mark nem engedheti ezt, hisz Ő Jimin Hyungja. Kötelességének érzi megóvni Őt. Megvédeni mindentől és mindenkitől. Épp ezért nem engedheti, hogy tönkre tegye saját magát.
Lassan, határozott léptekkel a lejátszóhoz sétál, majd ki is kapcsolja a hangos zaj forrását.
-Jimin... -hangja határozottan cseng a beállt csendbe.
-Hyung, én... - a fiatal fiú nem tudott mit mondani, a torkán akadtak a szavak.
-Azt mondtad, hogy nem leszel itt egész éjjel, megigérted! - Mark nagyon haragudott a dongsaeng-jára. Nem tartotta be az ígéretét.

"Nem szeretem mikor nem hallgatsz rám. Pedig Én mindig a Te érdekedben szeretnék járni. "

-Tudom Hyung, de nem néztem az időt. Ne haragudj. - sóhajtott egy nagyot. Jimin, Mark elé sétált majd szorosan meg ölelte. Örült annak, hogy Hyungja így törődik vele.
Mark nem mondott semmit, inkább vissza ölelte az alacsony fiú ölelését. Pár percig még össze ölelkezve álltak a terem közepén.
-Gyere menjünk, biztos fáradt vagy Jiminnie. - mosolygott lágyan a kisebbre.
Jimin gyorsan el ment letusolni, adig Mark le ment a büfébe, hogy vegyen a vörösnek egy tábla csokit mert tudta, hogy imádja. Mikor már felért az emeletre Jimin már a kabátokkal a kezében várta a Hyungját.

Szöul utcáin a fagy uralkodott, még így kora reggel is. A két fiú talpa alatt hangosan ropogott a frissen le esett hó. Mark nem nagyon bírja a fagyos időket, ilyenkor legszívesebben ki se tenné a lábát a dorm ajtaján. Sose szerette, hogy ha mindig hó megy a cipőjébe vagy a kabátja alá. Ez most sem volt másképp, nagyon iritálta, ahogy egyre vizesebb lesz a zoknia, mert az utakon lévő hó kupacok még nem lettek ellapátolva és Ő nem vette észre, így sikeresen át gázolt egy hatalmas kupacon. Mindez a fiatalabb hibája, mert hogy annyira be pörgött a csoki hatására, -na meg az is betett neki még egy lapáttal, hogy nem aludt semmit- hogy  ide-oda szaladgált a szitáló hóesésben. Ezzel nem is lett volna gond, csakhogy az ujjaik össze voltak fűzve, így bárhová is szaladt az alacsonyabb, Mark is mehetett vele együtt. De Mark még így is aranyosnak találta, ahogy esetlenűn próbált nem el csúszni a jeges járdán. Mikor kiléptek az utcára Jiminnek egyből sikerült elesnie, ezért Mark jobbnak vélte, ha meg fogja a kezét. De most már nem nagyon örült ennek az ötletének.

Jimin nagyon ügyetlen volt és nem csak most, Mark közelében többnyire máshogy viselkedett. Nem úgy mennek neki a dolgok, mint máskor. Mint például most is, sikerült neki ismét elesnie. Szerencsésebb már nem is lehetne szegény fiú.
-Sajnálom, Hyung. -fordult az ídősebbhez mikor sikerült fel állniuk.
-Semmi baj. Csak próbálj meg lassabban menni. -nézett Mark kedvesen a másikra. Erre Jimin csak bólintott egy aprót, majd szorosabban szorította  a szőke ujjait.
-Hyung, kérdezhetek valamit? - Jimin nem nézett Mark-ra, inkább egyenesen a földet kémlelte szemeivel.
-Persze. - szorította meg kissé a kisebb ujjait.
-Érzel valamit Jackson iránt?
Mark pár percig nem tudott meg szólalni. Fogalma sem volt, hogy ezt honnan szedte a másik.

"Ezt komolyan kérdezted?  Rajtad kívül nem kell más."

-Jimin, azt hiszem... Többet nem adok neked csokit. El veszi az eszed. - nem mondta ki végül a gondolatokat a fejéből. Pedig szívesen kérdőre vonta volna a másikat, hogy meg van-e az esze.
-Hyung! - Jimin úgy csattant fel, mint a kisgyerek kitől el vették a kedvenc édességet. Még a lábával is dobbantott egyet, mielőtt megállt az utcai lámpa alatt.
Mark csak mosolygott az aranyos látványon. A szabad kezével végig simitott Jimin kerek arcán, de Ő csak tovább duzzogott.

"Még ha haragszik is rám, akkor sem tudok nem mosolyogva rá nézni. "

-Jiminnie, erre te is tudod a választ.
-Nem Hyung, rohadtul nem tudom. -morrant fel dühösen miközben el vette Hyungja kezét az arcáról. - Valóban szerelmet valótál a múlt héten, de azóta alig szólsz hozzám.
- Mert időt szeretnék neked adni. Nem szeretnélek befolyásolni. - Mark kétségbe esve simitott ismét Jimin arcára. A gondolatok szét marcangolták belülről, szépen lassan. A tudat, hogy a kisebb nem szereti, mert azt hitte, hogy Ő mást szeret. Borzalmas.

"Nem veszithetlek el. Te hozzám tartozol."

-Hyung, én...
-Ne, nem kell semmit mondanod. Én megértem, ha nem ugyan azt érzed, mint amit én irántad.

Jimin csak állt és azon goldolkodott, hogy Hyung-jával hogyan közölje az érzéseit. Azokat az érzéseket amiket Ő vált ki belőle. Azokat melyektől nem tud éjszaka aludni. Azokat melyektől nem tud normálisan gondolkodni. Mégis hogy kéne közölni egy ilyen dolgot? Ő nem képes arra, hogy egyszerűen csak ki nyögje, hogy mit érez a másik iránt. Inkább cselekednie kellene?  Meglehet, de mit kéne lépnie?
Jimin nem foglalkozott semmivel, kissé előre dőlt, a karjait Hyung-ja nyaka köré fonta és lágyan össze érintette az ajkaikat. Behunyt szemmel mozgatta párnáit és ebbe a csókba próbálta bele vinni az érzéseit.

Mark annyira meglepődött, hogy még vissza csókolni is elfejtett. Pedig már mióta erre a pillantra várt és most meg is kapta. Mikor a kisebb elvált tőle Ő gyorsan a tarkojára fogott és úgy húzta vissza egy rendes csókra. Nem hitte el, hogy ez valóban megtörténik vele. Pedig az alacsonyabb fiú eléggé kézségesen viszonozta csókjait. Egyikőjüket sem érdekelte, hogy bárki megláthatja őket. Nem foglalkoztak egymáson kívűl senkivel, végre boldogok voltak együtt.